F1: Hamilton Senna triplájára hajt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.12.09. 09.45

Lewis Hamilton második világbajnoki címének megszerzése után már egyértelműen bálványa, Ayrton Senna triplájára hajt, igaz, nem bízta el magát.

Az 1994-ben elhunyt Ayrton Senna kétségkívül a Forma-1 történetének leginkább bálványozott versenyzője, az imádók közé pedig több jelenlegi pilóta is tartozik.


A leglátványosabban Lewis Hamilton rajong a brazil legendáért, és most, hogy 2014-ben megszerezte második bajnoki címét, reális célként gondolhat Senna triplájának beérésére.
“Mindig Ayrton nyomdokaiban akartam járni, szóval most, hogy megvan a második, nagyon keményen hajtok majd a harmadikra. Nem sok versenyzőnek adatik meg, hogy bajnoki címet szerezhessen, de ha nekem lesz még lehetőségem, akkor a lehető legfelkészültebb akarok lenni” – mondta az Autosport magazin vasárnapi gáláján az angol pilóta.
Bár a Mercedes idén 16 futamgyőzelemmel tarolt, Hamilton nem veszi biztosra, hogy 2015-ben is ilyen sima lesz a dolog, nem bízza el magát.
“Az biztos, hogy ez a legjobb csapat, és jövőre is azok akarunk lenni. Folyik a munka, és hiszek önmagunkban. Teljes erővel vágunk neki a jövő évnek is. Nem úgy állunk hozzá, hogy mi vagyunk a bajnokok, szóval jövőre is azok leszünk. Megint minden a nulláról indul, jövőre pedig még erősebben akarjuk folytatni, de alázatosan kell hozzáállni.” 

Kommentek

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.