F1: A jövő hétig várni kell a McLaren-döntésre

Mi folyik Wokingban?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.12.05. 13.10

A McLaren a csütörtöki eredménytelen értekezlet után pénteken sem jelenti be 2015-ös versenyzői felállását, legkorábban a jövő héten derül ki, ki megy és ki marad.

Jó néhány hete tényként kezelhető, hogy a Ferrarit elhagyó Fernando Alonso 2015-től a McLaren-Hondánál versenyez majd, az viszont még mindig nyílt kérdés, hogy a spanyol mellett Jenson Buttont vagy Kevin Magnussent tartják meg, esetleg azutánpótlásprogram nagy ígéretét, Stoffel Vandoorne-t ültetik mellé.


A wokingi alakulat már a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj előtt szerette volna megtenni a bejelentést, de később módosítottak, december 1. utánra ígértek biztosat. Elseje, másodika, harmadika is eltelt, majd csütörtökön Wokingban az igazgatótanács és a részvényesek nagy tárgyalást tartottak, de ott sem sikerült döntést hozni.
Sokan mára, péntekre reméltek valami hírt, de ennek is lőttek, miután a McLaren délben közölte, hogy ezen a héten már nem mondanak semmit, legkorábban a jövő hétre várható valamilyen bejelentés.
A halogatás biztosan nem jó a pilótáknak, de minden bizonnyal nem egyszerűen az ő “szívatásukról” van szó, a háttérben komolyabb dolgok állnak. A cégvezér és egyben résztulajdonos Ron Dennis szeretné növelni tulajdonrészét, a többiektől venne át részvényeket, azonban úgy tűnik, hogy nem halad túl jól ezzel.
A határidő közeleg, de amíg nem világos, hogy ki is fogja irányítani a McLaren Groupot, addig bizony azt is nehéz eldönteni, hogy kit ültessenek az autóba. Dennis állítólag Magnussent szeretné, míg a bahreini tulajdonosok, a Honda – és úgy tudni, hogy Alonso is – Button megtartását szeretnék.

Kommentek

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

F1: Jön a narancssárga McLaren, nézd élőben itt!

A McLaren-Honda péntek délben mutatja be vadonatúj autóját, az MCL32-est, élő közvetítés a leleplezésről.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.