F1: Alonso is indul Le Mans-ban?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.12.03. 09.30

Nico Hülkenberg mellett Fernando Alonso is indulhat a 2015-ös Le Mans-i 24 órás versenyen, állítják olasz és spanyol források.

A múlt héten jelentették be, hogy a Force Indiá-s Nico Hülkenberg jövőre a Forma-1 mellett a hosszú távú versenyzésbe is belekóstol, amikor a Porsche által Le Mans-ban és a spái hatórás versenyen indított harmadik autó volánja mögé ül.


Hülkenberg két pilótatársát egyelőre nem jelentették be, de az olasz Autosprint porschés forrásokra hivatkozva arról ír, hogy egyikük Fernando Alonso lehet majd. A spanyol pilóta várhatóan a McLaren-Hondánál vezet majd az F1-ben, Force Indiá-s kollégájához hasonlóan csak beugróként lehet jelent a WEC-ben.
“Alonso számára a Porsche nem a McLaren-Honda alternatívája, hanem csak kiegészítője lesz” – értett egyet a spanyol El Mundo Deportivo.
A lap hozzáeszi, hogy a Porsche és Alonso egybeeső szándékai ellenére még kérdéses a megegyezés, hiszen a (szuper)sportkocsik piacán a McLaren közvetlen riválisa német márkának. 
Alonso mclarenes szerződtetését valószínűleg a hét második felében jelentik majd be.

Kommentek

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

F1: Jön a narancssárga McLaren, nézd élőben itt!

A McLaren-Honda péntek délben mutatja be vadonatúj autóját, az MCL32-est, élő közvetítés a leleplezésről.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.