Jó három hete nem érkezett hivatalos információ a Forma-1-es Japán Nagydíjon súlyos agysérülést szenvedett Marussia-pilóta, Jules Bianchi állapotáról, de egy szerda délután kiadott friss közlemény jelentős fejleményről számolt be. 


“Jules már nincs mesterséges kómában, de továbbra sincs eszméletén. Önállóan lélegzik, az életjelei stabilak, de az állapota továbbra is kritikus. A kezelése most új szakaszába lép, az agy funkcióinak javulása a kérdés. Jules neurológiai állapota stabil. A helyzet továbbra is súlyos, és még jó ideig az is maradhat, az állapota elég stabil volt ahhoz, hogy döntés szülessen a Franciaországba való hazaszállításáról” – adta a hírül a család.  
“Örömmel közölhetjük tehát, hogy Jules-t tegnap éjszaka légi úton a Mie Prefektúrai Általános Kórházból a Nizzai Egyetemi Kórházba szállították, nemrég érkezett meg.” 
A család a közleményben köszönetet mondott a jokkaicsi kórház személyzetének és név szerint a pilóta kezelőorvosainak is. 


Az idén második Forma-1-es szezonját töltő, a Ferrari utánpótlásprogramjához tartozó 25 éves versenyző az esős Japán Nagydíj 42. körében csúszott ki a pályáról, a bukótérben 180 km/óra körüli sebességgel csapódott a nem sokkal előbb ugyanott lecsúszó Adrian Sutil Sauberjét mentő traktornak. A becsapódás miatt Bianchi úgynevezett diffúz axonkárosodást szenvedett, kis egyszerűsítéssel az agyának jelentős része összezúzódott.