F1: Kiutálták Massát a Ferraritól?

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.11.14. 15.30

Menedzsere, Nicolas Todt szerint Felipe Massa régen érezte annyira jól magát a Forma-1-ben, mint az idén.

Menedzsere, Nicolas Todt szerint Felipe Massa régen érezte annyira jól magát a Forma-1-ben, mint az idén. Massa az elmúlt években csak második számú pilóta volt a Ferrarinál, és ezt sokszor éreztették is vele. A Williamsnél bezzeg minden más.


“Ha valakire odafigyelnek, és úgy kezelik, mint akire szükség van, akkor megváltozik a hozzáállása sok mindenhez” – mondta az FIA-elnök Jean Todt fia. “A Ferrarinál sokszor nem ez volt a helyzet.”

Todt szerint Massát nagyon motiválja, hogy versenyképes autója van. “Felipét nagyon tüzeli, hogy végre egy igazán jó autó van a kezében. Nem balszerencséről beszélek, de az tény, hogy a körülmények sokszor megnehezítették a dolgát, a szezon második fele azonban így is nagyon jó volt.”

“Felipét Bottas eredményei sem keserítették el, csak megerősítette benne, hogy jó csapatban van, jó autóval.”

Kommentek

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.