Nincs rá ugyan reális esély, a Mercedes mindenesetre jelezte, hogy azonnal távozik az F1-ből, ha sikeresek lesznek a V8-as motorok visszahozására irányuló (eleve elvetélt) próbálkozások. Brazíliában eldőlt, hogy egyelőre nem lesz lazítás a motorfejlesztésben, a Mercedes által ajánlott kompromisszumot ugyanis nem fogadták el a riválisok.


A Mercedes ajánlata túl kevés fejlesztési “zseton” felhasználását tette volna lehetővé, a Renault és a Ferrari pedig úgy ítélte meg, hogy ilyen kis lépésekkel nem érheti utol a Mercedest. A németek ajánlatán fel is háborodtak az ellenfelek, és most – állítólag a csak jövőre érkező Hondával együtt – azzal fenyegetik a Mercedest, hogy amennyiben továbbra is ellenáll, többségi döntéssel nem csak lazítani fognak a motorfejlesztésen, hanem teljesen megszüntetik a tilalmat 2016-tól.

Minden érintett tisztában van azzal, hogy ez a fejlesztési költségek elszabadulásához vezethet, holott a kisebb csapatok már a motorok jelenlegi árát is alig tudják kigazdálkodni. A V8-asok visszahozatala is ezért merült fel kósza ötletként, mert a korábbi motorszámlákat könnyebben ki tudták fizetni az istállók.

“Senki nem szeretne visszafelé lépkedni, de muszáj reagálni arra, ha valami rosszul sül el” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. A V8-asokra való visszaváltás már csak azért sem lehetséges, mert a Honda éppen a V6-os turbók miatt tér vissza, az viszont reális veszély a Mercedes számára, hogy ha nem enged, a japánok segítségével a többiek a korábbi kompromisszumnál is keményebb dolgokat vernek át.

“Ha a V8-asok visszatérnek, a Mercedes azonnal távozik” – figyelmeztetett mindenesetre Niki Lauda, a Mercedes elnöke.