F1: Rosberg mindent megnyert Brazíliában

Forma-1 Brazil Nagydíj

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.11.09. 18.40

A szabadedzések és az időmérő után a Brazil Nagydíjat is megnyerte. Hamilton a 2., az előnye megmaradt. Felipe Massa a 3. lett a hazai pályán.

Az amúgy végig üldöző Lewis Hamilton hibája, kicsúszása miatt Nico Rosberg rajt-cél győzelmet ünnepelhetett a Brazil Nagydíjon, idei ötödik futamát nyerte. A Mercedes németje hét ponttal csökkentette lemaradását a bajnokságban, 17 pontos hátránnyal érkezik majd a szezonzáróra.


Felipe Massa két elszúrt kerékcsere – egyszer gyorshajtás, öt másodperces büntetés, másodszor véletlenül a McLarenhez állt be – ellenére is dobogóra jutott a hazai pályán, 3. lett.
Jenson Button belemenős, kemény versenyzéssel megszerzett 4. helyével bizonyította, hogy korai lenne még az elküldése, Sebastian Vettel lett az 5.
A Ferrari pilótái egymás között rendezték a 6-7. hely sorsát, Kimi Räikkönen nem adta olcsón a bőrét, de végül a spanyol futott be előrébb.
Az Interlagosban korábban is villantó Nico Hülkenberg pontokat hozott a Force Indiával, mögötte a mclarenes Kvein Magnussen, majd a 4. rajthelyről visszacsúszó, Valtteri Bottas következett, az ő versenyét a biztonsági öv bokszutcai állítgatása pecsételte meg. 
Így zajlott a futam
A péntekihez hasonlóan száraz és meleg időben várták a Forma-1-esek a 2014-es idény utolsó előtti versenye, a Brazil Nagydíj rajtját az interlagosi pályán.


A pole-ból Nico Rosberg, mellőle csapattársa, a bajnokságot vezető Lewis Hamilton indult. A második sorból a két williamses, Felipe Massa és Valtteri Bottas, majd Jenson Button és Sebastian Vettel, Kevin Magnussen és Fernando Alonso, végül Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen kezdhetett.
A rajtrácsra csak 17 autó állt fel, Adrian Sutil a Sauber késői szerelése miatt csak a bokszutcából startolhatott. Nico Hülkenberg, Romain Grosjean, Danyiil Kvjat és Sutil kivételével mindenki a gyorsan kopó lágyakkal rajtolt.
A lámpák kialvása után a mezőny eleje simán elment, hátrébb Vettel esett vissza két helyet, Magnussen és Alonso lépett előrébb. Kimi Räikkönen a 12. pozícióba csúszott vissza.


A kerékcserék gyorsan megindultak, Pastor Maldonado az 5., a 3. helyről Massa a 6. körben járt kint a bokszban. Utánuk Bottas, Button, Vettel, a 7. kör végén a vezető Rosberg,  Magnussen, Alonso, Ricciardo is így tett, végül Hamilton is felvette a közepes keverékű abroncsokat.
Massa nagyon sietett, a bokszutcában gyorshajtást mértek nála, öt másodperces időbüntetést kapott. 
A kiállások után az eltérő stratégián lévő Hülkenberg vezetett egy darabig, de Rosberg, majd kicsit később Hamilton is átlépett rajta, mögöttük Kvjat (szintén első szettjén), Massa, Grosjean (bokszkiállás nélkül), Bottas, Button, Sutil és Magnussen sorakozott a top10-ben a 16. körben.
A következő pár körben Hülkenberg, Kvjat és Sutil is kiment friss gumikért, Gorsjean viszont elég sokáig kitartott. A francia a 25. körre vett friss abroncsokat, ugyanakkor járt kint Vettel is, Massát is hívták.
A sorrend ekkor Rosberg, Hamilton, Bottas, Button, Magnussen, Alonso, Ricciardo, Räikkönen, Gutierrez és Hülkenberg haladt a pontszerző pozíciókban.
Nem sokáig, ugyanis sorban érkeztek az autók az új gumikért. Massa a büntetés, Bottas a biztonsági öv meghúzása miatt veszített másodperceket.


Hamilton a 28. körben csúnyán kicsúszott, amennyit a későbbi kiállással próbált nyerni, többszörösen odalett, hat másodpercet dobott el, lemaradt Rosberghez képest. Az angol a kiállása után is nagyon szenvedett a gumikkal.
A verseny felénél, a 36. körben Rosberg vezetett, utána Hamilton, Hülkenberg, Massa, Button, Kvjat, Vettel, Magnussen, Alonso és Ricciardo volt az első 10.
A 40. körben búcsúzott a Red Bull ausztrálja, a bal első felfüggesztés meghibásodása miatt kiállni kényszerült. 
 
A 42. kör kezdetén Hülkenberg támadta Bottast a célegyenes végén óriási kifékezéssel le is tolta a finnt az első kanyarban, ezt kihasználva Räikkönen is megelőzte fiatal honfitársát. Bottas a kör végén ki is ment kereket cserélni.
A vezető Rosberg az 50. kör végén vette fel utolsó gumiszettjét, Massa ugyanígy, Hamilton egy körrel később követte őket. 
Az angol egy másodperc alatti hátránnyal ért csapattársa mögé, igyekezett gyorsan kenyértörésig vinni a helyzetet. Rosberg azonban nem adta könnyen a pozíciót, tartotta az aprócska előnyét.


A 62. körben a 4-5-6. helyen Räikkönen, Button és Vettel birkózott, a finn végül rosszul járt, a Red Bull-os szemfülesen kihasználta az előtte haladók csatáját, ő is megelőzte a ferrarist.
Räikkönent két körrel később csapattársa, Alonso is utolérte, a 2007-es bajnok négy körön keresztül kiváló védekezéssel tartotta a spanyolt. Alonso végül a 68. körön DRS-sel elment a finn mellett.
Hamilton az utolsó körig Rosberg nyakán maradt, de előzni nem tudott, második lett. Az angol előnye 24-ről 17 pontra csökkent a bajnokságban.


A Mercedesek mögött a hazai kedvenc, Felipe Massa lett a 3., ennél többet nem hozhatott, főképp a büntetése és a későbbi, a McLarennél tett látogatása után.
A további pontokon Button, Vettel, a két Ferrari-pilóta, Hülkenberg, Magnussen és a bokszbei problémák miatt jócskán visszaeső Bottas osztozott.
A világbajnokság utolsó, mindent eldöntő fordulója, az Abu-Dzabi Nagydíj két hét múlva következik.
Brazil Nagydíj, Interlagos, 2014.11.09. 

Kommentek

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

F1: Jön a narancssárga McLaren, nézd élőben itt!

A McLaren-Honda péntek délben mutatja be vadonatúj autóját, az MCL32-est, élő közvetítés a leleplezésről.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.