Sergio Perez még az Amerikai Nagydíj első körében okozott balesetet, emiatt a verseny után héthelyes rajtbüntetést kapott Brazíliára. A felügyelők szerint Perez “felelőtlen” volt, ezt a megfogalmazást azonban a mexikói túl keménynek tartja.


“Szerintem ez egyszerűen csak egy túl optimista próbálkozás volt” – mondta Perez. “Meglepett, hogy a felügyelők mit mondtak róla, szerintem nagyon kemény döntést hoztak. Versenyzőként persze nem tehetek mást, el kell fogadnom.”

“Nem hiszem, hogy hibáztam volna. Adrian volt az áldozat, de mellette már elmentem, csak nem tudtam megállítani időben az autót, ezért nekimentem Kiminek. Ezután ütköztem Adriannak, amit nagyon sajnálok, az ő és csapata szempontjából egyaránt.”

“De hét hely akkor is nagyon kemény. Az egészben benne lehetett, hogy Kimi is próbált védekezni Adrian ellen, ezért ment lassabban, és választott szűkebb ívet.”