Alonso: Nem szorít semmilyen határidő

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.11.07. 08.30

Bár a McLaren az szezonzáróig választ vára Fernando Alonsótól, a kétszeres világbajnok továbbra is a szavakkal zsonglőrködik, nem hajlandó egyenesen beszélni a jövőjéről.

Egyes források úgy tudják, hogy a Ferraritól minden bizonnyal távozó Fernando Alonso már legalább egy, de akár három hete is megegyezhetett a McLarennel a visszatérésről, úgy tűnik, a helyzet továbbra sem tiszta.
A McLaren versenyfőnöke, Eric Boullier a héten arról beszélt, hogy Alonsótól a hétvégi Brazil Nagydíj és a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj között várnak végleges választ, de a kétszeres bajnok spanyol Interlagosban továbbra is magabiztosan, már-már arrogánsan beszélt, azt mondta, mindent kézben tart, minden rajta múlik.


“Nem hiszem, hogy bármilyen határidő is lenne arra, hogy cselekedjek. Egyszer a McLarenről van szó, a múlt héten meg a Lotus és (a tulajdonos-főnök Gerard) Lopez nyilatkozott arról, hogy a jövőmről tárgyalunk. Ez igaz is, de nem a Forma-1-ről beszéltünk,  egy másféle közös projekt üzleti részéről tárgyaltunk” – mondta Alonso, később pontosítva, hogy valamilyen kerékpáros projektre utalt.
“Minden nap van valami pletyka, ma például azt olvastam, hogy egy dollárért megvettem a Marussiát. Ez egyáltalán nem igaz. Mindig ez van, a lényeg viszont az, amit már Japánban is mondtam, azaz hogy már két-három hónapja eldöntöttem, mit szeretnék, ezt a tervet követem, és remélhetőleg hamarosan nyilvánosságra is hozhatom.” 


Alonso az elmúlt hetekben számos alkalommal arról beszélt, hogy a Ferrari számára ideális megoldást választ majd, amikor arról kérdezték, hogyan lehetne a legjobb az olasz csapatnak az, ha ő távozna, így válaszolt: “Ha úgy érzem, hogy új motivációra van szükségük, ugyanakkor kisebb nyomás mellett szeretnének dolgozni, akkor megértem ezt.” 
Sokan úgy vélik, hogy a spanyol egyértelműen a Mercedeshez akar bekerülni, de ő azt mondja, hiba lenne biztosra venni az ezüst nyilat jövőbeli versenyképességét.
“Kívülről nézve egyáltalán nem egyértelmű a helyzet, most  Mercedes dominál, és sokan úgy hiszik, hogy jövőre is ők fognak, de valószínűleg tavaly ugyanezt hittük a Red Bullról, amikor zsinórban nyerték az utolsó kilenc futamot – aztán a téli teszten idén öt kört mentek.” 


“Sose tudhatjuk, hogyan változnak a dolgok egyik évről a másikra, alaposan meg kell vizsgálni a projekteket, fel kell mérni a kilátásokat, és választani kell valami irányt. A Forma-1 egy nagyon összetett sportág, sosem tudhatjuk, melyik csapat hogy szerepel a következő évben. Egyszerűen ki kell választani a legígéretesebb irányt, és én is pont ezt tettem.” 
“Miközben a csapatok küszködnek, egyes pilóták a jövőjükért küzdenek,  előttem számos lehetőség nyitva áll. Szerencsés vagyok, hogy többé-kevésbé én választhatom meg, hova menjek. Bár hónapokkal ezelőtt irányt választottam, mert úgy érzem, jobb lesz így, még én sem lehetek 100 százalékosan biztos.”

Kommentek

Kabaréba illő jelenet egy nyíregyházi parkolóban

Az egy dolog, hogy szabálytalanul parkolt két autós is, de a kiállni készülő kolléga sem volt a helyzet magaslatán.

Ez az autózás jövője. Kipróbáltuk!

Az új Smart, abból is főleg az elektromos változat autóbuzi szemmel egy érdektelen kis izé. Ugyanakkor ez a kocsika az európai nagyvárosi közlekedés közeljövőjének meghatározó eleme, az utcákat elárasztó igazi slágertermék lehet.

Lemondott a világ egyik legbefolyásosabb autóipari vezetője

Carlos Ghosn a Renault-fúzió óta vezeti a Nissant, de áprilistól másnak adja át helyét a japán vállalat vezérigazgatói posztján.

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Logan MCV Stepway: terepkombi a Daciától

A Sandero, a Dokker és a Lodgy után egy igazi terepkombival bővült a Dacia Stepway életmódcsaládja.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

Itt az új Suzuki Wagon R

Két kivitelben mutatta be új törpeautóit a Suzuki. A japán piac legtakarékosabb mikroegyterűi automata vészfékrendszerrel és távfényaktiválással érkeztek a piacra.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavalyi, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.