F1: Meglepő igazolás a Saubernél

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.11.06. 08.30

Immár biztos, hogy a Sauber mindkét jelenlegi pilótáját ejti 2015-re, ugyanis a nemrég szerződtetett Marcus Ericsson mellé a Williams eddigi tesztelőjét, Felipe Nasrt ült

A Sauber a múlt hétvégén, Austinban jelentette be, hogy 2015-re leigazolta a Caterham összeomlása után csapat nélkül maradt Marcus Ericssont.
Minden korábbi jel arra mutatott, hogy a svéd ifjonc mellé a Sauber idei tesztelője, Giedo van der Garde kerül, ezért nem kis meglepetést jelent, hogy a hétvégi Brazil Nagydíj előtt azt jelentették be, hogy a Williams tesztpilótája, Felipe Nasr kerül a jövő évben.


“Egy ideje figyeljük már Felipe karrierjének alakulását,és az igen sikeres alsóbb kategóriás szereplés után teljesen megérdemelten mutatkozhat be a Forma-1-ben” – mondta a csapatfőnök, Monisha Kaltenborn.
“Örülünk, hogy jövőre nálunk vezet, mert így újabb brazil tehetség kerül a sportágba. A Banco do Brasil eddig is fontos partnere volt Felipének, örömünkre szolgál, hogy az új lépésben is támogatják” – utalt arra Kaltenborn, hogy Nasrral új szponzor is csatlakozik hozzájuk.
 
A 22 éves, korábbi Formula BMW- és Brit Forma-3-as bajnok, idén a GP2-ben a bajnoki címre is esélyes brazil így nyilatkozott:
“Nagyon fontos lépés ez a karrieremben. Felejthetetlen pillanat, mindenkinek köszönettel tartozom az eddigi támogatásért: a családomnak, a barátaimnak, a szponzoraimnak és az országomnak. Ma valóra vált az álmom. A Sauber korábban olyanokat hozott a Forma-1-be, mint Felipe Massa, Kimi Räikkönen, Robert Kubica és Sebastian Vettel, büszke vagyok hogy én is része leszek ennek a családnak. Csodálatos évem volt idén a Willaimsnél, nagyon sokat tanultam, felkészültem arra, hogy a Forma-1-ben versenyezzek.”
A bejelentés azt jelenti, hogy a Sauber Adrian Sutilt és a mexikói Esteban Gutierrezt is ejti, és valószínűleg ezek után van der Garde is igyekszik valahol máshol helyet találni magának.

Kommentek

F1: Hülkenberg végre sisakot választott

Zöld vagy piros? Ma megkaptuk a választ. A Force India versenyzői is újítottak, de nincs benne sok köszönet.

F1: Hamilton thai boksszal készült a szezonra

A Mercedes-pilóta brutális kockahasat villantott a szezonnyitó előtt.

McLaren: A Honda felejtse el a céges kultúrát!

A McLaren versenyfőnöke szerint a motorgyártó Hondának el kellene fogadnia, hogy a Forma-1 más világ, mint az autógyártás, itt mindennél fontosabb a gyorsaság és a hatékonyság.

F1: Ricciardo kisiklatná a Verstappen-expresszt

Daniel Ricciardo hangsúlyozza, hogy egyelőre jó a viszonya Max Verstappennel, de az motiválja, hogy megverje a széles körben hájpolt holland tinit.

Tudod, hogyan kell helyesen parkolni? Lehet, hogy nem

Mi a különbség a parkolási pótdíj és a helyszíni bírság között? Most néhány kérdésre választ adunk.

Rózsaszín taxikkal védik a nőket

A nők biztonságos közlekedését szolgáló új taxiszolgáltatást indítanak csütörtökön Pakisztánban: a nők vezette rózsaszín taxikat telefonon vagy mobilalkalmazáson keresztül lehet megrendelni, de akár le is lehet inteni az utcán.

Tavaszi tennivalók az autó körül

Azzal, hogy kivesszük a csomagtartóból a hóláncot és elmegyünk a gumishoz, hogy cserélje le a téli gumit nyárira, még nem végeztünk a nyári átállással

Van okostelefonod? Akkor ezt most imádni fogod!

Persze csak akkor, ha Te is azok közé tartozol, akik sokszor elfelejtik, pontosan hová is parkoltak. Nagyvárosban azért ez előfordul, pláne ha nincs helyismereted.

Minden autó megbukott a spanyol emissziós vizsgálaton

Spanyolországban minden vizsgált, dízelmotoros autómodell a megengedettnél több káros anyagot bocsát ki közúton.

Milliós bírságok az osztrák utakon

Vége a türelmi időszaknak, milliós bírságokat kaphatnak az osztrák utakon közlekedők, ha nem tartják be a szabályokat.

Nem erőlteti tovább a kisautókat a BMW

Nem tervezi újabb modell fejlesztését a Mini fronthajtásos platformjára a BMW. Inkább nagyobb autóiból szeretne többet eladni.

Akár Budapesten is feltűnhet az új magyar busz

Úgy tűnik, a hazai elővárosi és távolsági szegmensben a magyar Credo veszi át az Ikarus korábbi vezető szerepét. A cégnél azért Budapestről sem tettek le teljesen.

Vadállat hibridet fejleszt a McLaren

2019-ben érkezik minden idők legáramvonalasabb McLarenje. A BP23 kódjelű jármű frappáns trükkel tiszteleg az egykori F1 előtt.

A Forma-1 befutott Melbourne-be, képeken a készülődés

Itt az első képcsomag a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínéről. Készülődés, mókázás, szponzori rendezvények, pályabejárások Melbourne-ben.

F1: A Red Bullt sem kell félteni

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint hátrányuk egészen kicsi a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest, és a megbízhatóság miatt sem aggódik.

Kilencvenmilliót érhet a legrégibb Vespa

Elárverezik a Vespa robogó 1946-ban készült prototípusát. Magyarok is licitálhatnak rá.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.