A bojkottfenyegetés kicsinálja az F1-et

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.11.06. 13.30

A nagycsapatok óva intik a kisebbeket attól, hogy radikális lépésekkel tiltakozzanak a bevételek aránytalan elosztása miatt, ezzel ugyanis még többet ártanak.

A nagycsapatok óva intik a kisebbeket attól, hogy radikális lépésekkel tiltakozzanak a bevételek aránytalan elosztása miatt, ezzel ugyanis még többet ártananának a Forma-1-nek. Az Amerikai Nagydíj hétvégéjén téma volt, hogy három csapat is a verseny bojkottjával fenyegetőzött, ha nem történik érdemi lépés a bevételek igazságosabb elosztása érdekében.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


Bernie Ecclestone Austinban beismerte, hogy a válság valószínűleg az ő hibája, mert túl sok pénzt oszt szét rosszul. Ecclestone azt is mondta, hogy szíve szerint az összes szerződést széttépné, de erre nincs lehetősége. A bojkottal fenyegetőző Sauber, Force India és Lotus a héten tárgyal Ecclestone-nal, így újabb fenyegetéstől remélhetőleg nem kell tartani a hétvégi Brazil Nagydíjon.

De ez Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egyébként sem jó eszköz. “Nem kedvelem a sztrájkokat, az Air France-nál és a Lufthansánál már volt részem belőle az idén” – mondta Wolff. “Nem hinném, hogy az F1-ben szükség lenne ilyesmire, vagy egyáltalán fenyegetőzni vele. Ez nem jó a sportnak, és nem is segíti a kisebb csapatokat.”

“Le kell ülnünk közösen, és tisztáznunk a dolgokat. Mindenkinek el kell mondania, hogy szerinte minek kellene történnie, aztán megbeszéljük a jogtulajdonossal.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint bojkottal a világon semmit nem érnek el a csapatok. “Azért vannak itt, hogy versenyezzenek” – nyilatkozta Horner. “A Force India próbálja megelőzni a McLarent. De ha a garázsban maradnak, nem jutnak sehova, ez a módi nem működik. És a nyilvánosság bevonása is rossz módszer.”

“Azzal, ami az F1-ről az elmúlt hetekben megjelent a sajtóban, nem festünk túl jó képet magunkról. A politikai és pénzügyi ügyeket zárt ajtók mögött, a jogtulajdonssal kellene megtárgyalnunk.”

Kommentek

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.