Utoljára csap össze Forma-1 NASCAR-ral

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.10.30. 12.35

A NASCAR texasi versenyszervezője örömmel látja, hogy 2015-ben már nem az ő futamukkal egy időben rendezik a Forma-1-es Amerikai Nagydíjat.

A Forma-1 ötéves szünet után 2012-ben tért vissza az USA-ba az austini Circuit of the Amercias pályára. Az új Amerikai Nagydíj teljes siker volt az első két évben, de Amerika “nemzeti” autóversenye, a NASCAR, pontosabban annak texasi versenyszervezője nem örült ennek.


Tavaly és idén az F1-es futam ugyanarra a hétvégére esik, amikor az Austintól háromórás autóútra eső Dallas/Fort Worth-i Texas Motor Speedway-en a NASCAR Texas 500-as versenye zajlik. 
A Forma-1-es versenyszervezők korábban azt mondták, számukra ez nem gond, más a közönség, de úgy tűnik, azért jobbnak látták, hogy elkerüljék az ütközést, a 2015-ös F1-es naptárban már egy héttel előbb szerepel az Amerikai Nagydíj. 
“Az F1 szállt szembe velünk, nem mi mentünk neki az F1-nek. Mi 2005 óta mindig ekkor tartottuk a futamunkat, jelenleg viszont a nézők választani kényszerülnek, egyesek ide, mások oda mennek”- magyarázta a Texas Motor Speedway elnöke, Eddie Gossage a Star-Telegramnak.
“Mondhatják, hogy nekem magas a globális naptárszervezés, pedig értem én! Vicces, hogy csakis ugyanazon a napon lehet Austinban Forma-1-es futamot tartani (mint a NASCAR-t Fort Worth-ben), nagyon vicces. Főleg, amikor látom, hogy 2015-ben már sikerült másik dátumot találni” – háborgott Gossage az eddigi gyakorlat miatt. 

Kommentek

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Ésszerű szabadidőautó: Dacia Sandero Stepway

Jó árával, vállalható megjelenésével és élvezetes motorjával a Dacia Sandero Stepway valószínűleg a legolcsóbb szabadidőautó

80 km/h-val 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.