F1: Új Bianchit talált a Ferrari?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.10.30. 13.35

A Lotus után a Ferrarit is lenyűgözte az idei Forma-3-as Európa-bajnok profizmusa, kiválóan tesztelt a francia ifjonc.

Az FIA Forma-3-as Európa-bajnokság idei győztese, Esteban Ocon egy héten belül két Forma-1-es csapattal is tesztelt. 
A Lotus utánpótlásprogramjához tartozó francia ifjonc a múlt héten a valenciai Ricardo Tormo pályán vezette a csapat 2012-es modelljét, az E20-ast, szereplésével pedig meggyőzte a mérnököket, nagyon elégedettek voltak vele.
Az F3-as bajnoki cím megszerzéséért a hivatalos jutalom egy ferraris teszt volt, a 18 éves versenyző ezt szerdán az olasz márka házi pályáján, Fioranóban teljesítette a 2010-es modell, az F10 volánjánál. A Ferrarinál sem győzték dicsérni.


“A mérnökök számára mindig izgalmas, amikor egy fiatal versenyző első ízben ül egy Forma-1-es Ferrariba” – mondta a Ferrari utánpótlásprogramjának főnöke, Luca Baldisseri. “Bár hozzá vagyunk szokva az ifjoncokkal végzett munkához, ezúttal igazi meglepetés volt, hogy valaki olyan profizmussal vezessen, mint Esteban. Annak ellenére, hogy most először ült az autónkba, egyetlen hiba nélkül vitte végig a tesztet, és az első pillanattól kezdve gyors volt.”
“Pedig nem könnyű dolog ez, főleg lelki szempontból, ugyanis – azt hiszem – minden leendő autóversenyző számára álomszerű, hogy Ferrarit vezessen. Bízunk benne, hogy az eredményei szép jövőt vetítenek előre!”
A Ferrari néhány évvel ezelőtt hasonlóan nagyra tartotta Jules Bianchit, aki a szörnyű szuzukai baleset híján 1-2 éven belül a maranellói csapat első teljesen saját nevelésű versenyzője lehetett volna. Nem lenne meglepő, ha Bianchi fiatal honfitársa hamarosan a Lotustól a Ferrari utánpótlásprogramjába lépne át.

Kommentek

Ennyit költhetsz a legnépszerűbb használt autóra, ha elromlik

Már jó néhány éve Hármas BMW-ből kerül a legtöbb Magyarországra, ha külföldről behozott használt autókról beszélünk, ezen belül is az E46-os sorozat a legnépszerűbb választás. Nézzük meg, hogy mennyibe kerülnek a legdrágább alkatrészek ehhez a modellhez.

Újabb autógyártót kebelezne be a PSA

A malajziai Proton autógyár megvásárlása iránt is érdeklődik az Opel leendő új tulajdonosa, a PSA Peugeot-Citroën konszern.

Őszinte cetli figyelmezteti az autósokat Budapesten

Az üzenet egyértelmű, aki mégis oda parkol, az vessen magára.

Végzetes SMS-ek és Facebook-üzenetek

Tudjátok, min múlhat, hogy az egész család meghal a kamion pótkocsija alatt vagy sikerül megmenekülni? Én már igen: egy-két tizedmásodpercnyi kihagyáson és a kicsit mélyebbre nyomott gázpedálon.

Nekimegy a Škoda Octaviának a Hyundai i30 kombi

Minden modern kényelmi és biztonsági vezetőtámogató funkcióval rendelkezik, emellett a szegmens egyik legnagyobb csomagtartóját kínálja a Hyundai i30 kombi.

Range Rover Velar: feljebb lép a Land Rover

Új, előzmények nélküli modellt vezet be a Land Rover. Egyelőre alig mutatnak meg belőle valamit

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

Aston Martin Vantage S Red Bull Racing Edition

Az Aston Martin és a Red Bull Racing közötti együttműködés örömére limitált szériát adtak ki a Vantage modellcsaládból.

Itt a vég, jönnek a vicceket mesélő autók

Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.