F1: Ideges a Renault Austin miatt

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.10.29. 15.30

A Renault-nál jó ideje kulcskérdés a megbízhatóság, több versenyző is az ötödik motorját nyúzza, erre pont most jön egy olyan pálya, amely nagyon megterheli a hajtást.

A Renault-nál már jó ideje kulcskérdés a megbízhatóság, több versenyző is az ötödik motorját nyúzza (sőt, Sebastian Vettelnek Austinban már a hatodikat teszik be – ki is hagyja a német az időmérőt), erre pont most jön egy olyan pálya, amely nagyon megterheli a hajtásláncot. Az austini pályán gyors szakaszok, és szűkebb, technikás részek váltják egymást, amellyel nem lesz könnyű megbirkózniuk a motoroknak.


“Az utolsó három verseny jön, a megbízhatóság mostantól kulcskérdéssé válik” – mondta Remi Taffin, a Renault vezető versenymérnöke. “Az, hogy pont az évnek ebben a szakaszában jön egy ilyen nagy kihívást jelentő pálya, mindenkit egy kissé idegessé tesz.”

“A kör eleje jelenti az egyik legnagyobb megterhelést, de a célegyenesben is a leszabályzáshoz közel megyünk majd. Az első kanyar előtti emelkedő a turbót terheli meg, még nagyobb fordulatszámon kell dolgoznia, hogy ne veszítsünk teljesítményt a dombtetőig.”

“Nagyon sok munka áll előttünk ezen a hétvégén, hogy megelőzzük a lehetséges problémákat.” Nagyon úgy tűnik, hogy Vettel nem véletlenül időzítette éppen erre a hétvégére a kilométerspórolást.

Kommentek

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.