Sebastian Vettel egyértelmű célzást tett arra, hogy túl korai volt rögtön az új motorok első évében szigorú megbízhatósági korlátokat szabni. A V6-os turbókat ugyan hat részegységre bontották, de mindegyik részegységből tízhelyes rajtbüntetést ér a hatodik beszerelése, ennek pedig egyelőre nehéz büntetés nélkül megfelelni.


Vettel Austinban biztosan megkapja a hatodik motort, de mások is a határon vannak, az utolsó futamokon valóságos büntetéscunami lehet. Mivel a Red Bull további büntetéseket nem szeretne a motor miatt, a hatodikkal szeretné befejezni a csapat a szezont, az amerikai időmérőt Vettel kihagyja. A négyszeres bajnok a bokszutcából indul majd, így spórol a kilométerekkel.

“Nem sok értelme lenne feleslegesen tenni a kilométereket az új motorba” – mondta Vettel rögtön az Orosz Nagydíj után. A német versenyző ezzel együtt nem örül annak, hogy így kell tennie.

“Nyugodtan mondhatom, hogy ezek a szabályok hülyék. Az emberek bekapcsolják a tévét, és mit látnak majd? Hogy egy versenyző munka nélkül álldogál a bokszban. Talán tud nekem ajánlani valaki egy remek programot, hogy mégis mivel üssem el az időt szombat délután Austinban.”

Vettel korábban sem vigyázott a szájára, az új motorok hangját leszarozta.