Fernando Alonso szerint nincs nagy esély arra, hogy még jobb lehetőségben bízva kihagy egy évet, a spanyolnak jövőre is lesz helye a Forma-1-ben. Annyi már biztosnak tűnik, hogy Alonso nem Mercedes-motoros autót vezet majd, amely arra utal, hogy a McLaren-Hondánál köt ki.


Egyes feltételezések szerint csak a pénzen megy az alkudozás, Ron Dennis ugyanis próbál visszavágni Alonsónak a korábbi viszály miatt. Akármi is van a háttérben, Alonso teljesen nyugodt.

“Nem valószínű, hogy kihagyom a jövő évet” – nyugtatott mindenkit Alonso az Autosportban. “Nem kell elsietnem, hogy beszéljek a jövőmről. Ahogy Szuzukában is mondtam, megértem a szurkolók kíváncsiságát, értem, hogy aggódnak, de nincs miért.”

“Csak nyugi, és amikor itt lesz az ideje, mindenki tudni fog mindenről. Már két-három hónapja eldőlt, hogy milyen irányban megyek tovább, és ahogy azt korábban szintén mondtam, a végén minden nagyon egyértelműnek tűnik majd.”

“A legjobbat teszem mind a saját, mind a Ferrari jövője szempontjából, évek óta erre törekszem. Egyelőre sem én, sem a Ferrari nem mondta, hogy távozok a csapattól, úgyhogy addig ez csak egy pletyka.”