Lewis Hamilton (1.): “Annyira örülök, hogy itt lehetek, elképesztő hetünk volt. Hálás vagyok a támogatásért az itteni közönségnek, egyszer biztos eljövök nyaralni is ide. Nico is nagyon jó munkát végzett, a korai hibája után visszaért ide, de tényleg nagyszerű autónk volt. A csapat nagyon jó munkát végzett, és történelmet írt a konstuktőri címmel, büszke vagyok, hogy része vagyok ennek. Csodálatos volt ez a nap,  lehet, hogy majd vodkával ünneplek!”

Nico Rosberg (2.): “Utólag visszagondolva nagyon jó volt a taktikánk. Hihetetlenül jó autónk volt, de csalódott vagyok, hogy elszúrtam az elején. A másik felem viszont örül, mert a csapat nagyon megérdemelte ezt az eredményt, fontos volt a konstruktőri cím megszerzése, és ezért mosolygok.”

Rosberg később ostorozta magát a hibája miatt. “Egyszerűen hibáztam. Túl későn fékeztem, ennyi történt, de nagyon szükségtelen volt. Az enyém volt a kanyar, és átvehettem volna a vezetést. Nagyon csalódott vagyok emiatt. A gumikat kockásra fékeztem, nem tudtam, mire számíthatok ezek után, úgyhogy kiálltam a bokszba. Azt hittem, ezzel vége is a versenyemnek, úgyhogy bizonyos értelemben elégedett vagyok, hogy feljöttem a második helyre. Utólag azt mondom, talán jobban is nyomhattam volna, de a verseny után mindig könnyebb okosnak lenni. A végén még jó állapotban voltak a gumik, kár ezért, de a verseny közben ezt nehéz lett volna megjósolni. Egészen biztos vagyok benne, hogy megoldhattam volna azt a kanyart, egyszerűen elszúrtam. Ilyen egyszerű a magyarázat, ahogy mondtam is: túl későn és túl keményen fékeztem.”

Valtteri Bottas (3.): “Elégedettnek kell lennem és a csapatnak is, a tavalyi év óta nagyon sokat fejlődtünk. Rengeteg pontot szereztünk, csak a Mercedes végzett előttünk, és ők jócskán előttünk is járnak. Ennyit tehettünk.”