F1: A McLaren még nem örül a második helynek

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.10.10. 17.30

Jól kezdte az orosz hétvégét a McLaren, Kevin Magnussen a második helyet szerezte meg. A csapat ezzel együtt nem biztos benne, hogy a folytatásra is kitart a lendület.

Jól kezdte az orosz hétvégét a McLaren, Kevin Magnussen a második helyet szerezte meg. A csapat ezzel együtt nem biztos benne, hogy a folytatásra is kitart a lendület. “Jó napunk volt, és az autó is jónak érződik” – fogalmazott Magnussen. “Nehéz megmondani, hol állunk a többiekhez képest, mert a beállításokon dolgoztunk, a tempó másodlagos volt.”


“Jó a pálya, jól tapad, a felülete is rendben van, élvezetes vezetni rajta. Egyelőre úgy tűnik, hogy a lágyabb gumik elég jól bírják a strapát, lehet, hogy nem lesz sok kiállás a futamon. Egy kicsit más a pálya, mint amilyennek a szimulátorban tűnt, jobban élveztem. Az esélyekkel kapcsolatban korai lenne bármit is mondani, mert nem biztos, hogy a mai eredmények sokat jelentenek.”

Jenson Button nem sokkal elmaradva Magnussentől hatodik lett délután. “Az elejétől kezdve problémamentes napunk volt” – mondta Button. “A közepes keverékkel gyorsak voltunk, a lágyak is rendben voltak sok üzemanyaggal. Kevés benzinnel nem volt az igazi az egyensúly, de ezen holnapra tudunk javítani.”

“Egyelőre úgy tűnik, hogy fekszik nekünk a pálya, de holnap még jobb lesz a tapadás, szóval lehetnek meglepetések. Szimulátorban nem tetszett a pálya, de most már rendben van, elégedett vagyok az itteni munkával. Itt-ott hepehupás ugyan a pálya, de ettől csak még nagyobb kihívás.”

Kommentek

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Kisiklott egy vonat, 120 BMW ment a levesbe

Az összes autó totálkárosra tört, markolóval szedték őket össze.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.