A marussiás Jules Binachi Japán Nagydíjon történt, életveszélyes fejsérüléseket eredményező balesetével kapcsolatban boldog-boldogtalan megszólalt már az elmúlt két napban, ki a futam időzítését, ki a versenyigazgatóságot, ki a biztonsági autókra vonatkozó szabályokat kritizálta.
A Forma-1-es versenyzők – elsősorban biztonsági kérdésekkel foglalkozó – szakszervezete, a GPDA frissen, Szuzukában megválasztott új elnöke, Alexander Wurz azt kérte a pilótáktól, hogy ők tartózkodjanak a nyilatkozatoktól.


“Mielőtt levonjuk a következtetéseket, érdemes lesz minden érintett felet meghallgatni, még ha szeretnénk is azonnali válaszokat kapni” – mondta az igen nehéz helyzetbe csöppent osztrák pilóta.
“Én arra kérem a pilótákat, hogy tartózkodjanak a nyilvános megszólalásoktól, és tartsák tiszteletben a Bianchi család magánszféráját, hogy a történtek elemzése a lehető legnyugodtabban, további felesleges nyomás nélkül történhessen meg.” 
Bianchiról legutóbb hétfő este érkezett szűkszavú tájékoztatás, az FIA sajtófőnöke, Matteo Boncini a Japánba épp csak megérkezett család jóváhagyásával annyit közölt, hogy a pilóta állapota továbbra is “súlyos, de stabil”.
Mostanra a versenyző menedzsere, Nicolas Todt, és az elismert szaktekintély, a Michael Schumachert is többször kezelő Gerard Saillant professzor is megérkezett miei klinikára, valószínű, hogy a helyzet közös felmérése után mondanak majd többet a következő napokban.