F1: Räikkönen szívesen dolgozna Vettellel

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.10.04. 17.00

Kimi Räikkönen azt mondja, Fernando Alonsóval ellentétben ő biztosan marad a Ferrarinál és szívesen fogja csapattársként Sebastian Vettelt jövőre.

Mostanra nyílt titok, hogy Fernando Alonso és a Ferrari szerződést bont, az pedig már hivatalos, hogy Sebastian Vettel elhagyja Red Bullt, és ha hinni lehet Christian Hornernek, jövőre a spanyol pilóta helyére megy a maranellói csapathoz.
Az elmúlt egy-két hétben nem sok szó esett a pilótakeringőből látszólag kimaradó Kimi Räikkönenről, de a pénteki-szombati hírek kapcsán azért a 2007-es bajnokot is megkérdezték Szuzukában arról, hogy szívesen dolgozna-e a német versenyzővel.


“Nagyon is. Sosem dolgoztam még vele, mindig más csapatoknál voltunk, de jól ismerem” – utalt arra, hogy Svájcban egymás szomszédai voltak jó ideig, összejártak tollaslabdázni, edzeni, már-már baráti a kapcsolatuk.
A finn MTV3-nak nyilatkozva Räikkönen azt is leszögezte, hogy Alonsóval ellentétben nemi nem áll szándékában elhagyni a válságba került Ferrarit.
“Szerződésem van, és úgy számítok, hogy jövőre is itt leszek. Meggyőződésem, hogy jövő évben már sokkal jobb helyzetben leszünk.”
“Tudom, hogy Marco (Mattiacci) azt mondta, hogy jövőre sem érdemes minket az élmezőnybe várni, de ki tudja. Sok minden megtörténhet a Forma-1-ben, néha nagy fejlesztési ugrások is. Azért vagyok itt (az F1-ben és a Ferrarinál), mert itt akarok lenni. Ha úgy tetszene, akár ma este is leléphetnék, de ha úgy gondolom, akár két évig vagy tíz évig is maradok.”
A Ferrari leguóbbi egyéni világbajnokának jelenlegi szerződése 2015 végéig él a csapattal.

Kommentek

Kompakt terepkupé a Mitsubishitől

Kompakt szabadidőjárművel erősíti kínálatát a Mitsubishi. Az ASX mellé, nem helyette érkezik a divatcentrikus crossover.

Kitakarította az autóját, azonnal milliomos lett

Autója takarítása közben talált meg egy rég elveszett lottószelvényt, és lett egy csapásra milliomos egy nagypapa a kelet-ausztráliai Newcastle-ben.

Két percig küzdött a tankolással a srác egy hazai önkiszolgáló benzinkúton

A fiatal srác nem tudott megbirkózni a tankolás feladatával, és mivel önkiszolgáló kút szerepel a felvételen, így a személyzet segítségére sem számíthatott. Kétpercnyi elkeseredett küzdelem után feladta a harcot, és tankolatlanul távozott.

Elkormányoz, ha veszélyt szimatol a Volvo új szabadidőjárműve

Folytatja biztonságtechnológiai offenzíváját a Volvo. A hamarosan színre lépő XC60 fedélzetén olyan ütközésmegelőző rendszer működik, amely kikerüli az akadályt.

Tudod, mi az a lekaparható rész a jogsi hátulján?

Mindenki tudja, hogy a jogosítványán van egy kaparós sorsjegy rubrika, de azt csak nagyon kevesen, hogy ez pontosan mit is takar. Most képbe hozunk.

Rendőri felvezetést kapott Budapesten egy terhes hölgy és az apuka

A felvétel nem friss, ettől függetlenül le a kalappal a rendőrök előtt.

Háromhengeres szedán a BMW-től

Megkezdte legkisebb limuzinjának forgalmazását a BMW. A lépcsőshátú 1-es Kínában készül, és sajnos csak ott kapható.

Megéri hűségesnek lenni? Gombokért?

A nagyobb kúthálózatok rafinált pontgyűjtő akciókkal próbálják magukhoz édesgetni az autósokat. De kinek éri ez meg? Naná, hogy nem nekünk

Peugeot Instinct: Tanulékony kombikupé

Elektromosnak sejtettük, és részben az is: a Peugeot tanulékony kombikupéja konnektoros hibrid hajtásláncot kapott több mint 300 lóerővel.

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.