F1: Massa a Williamstől megy nyugdíjba

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.09.25. 14.30

Felipe Massa úgy tervezi, hogy a Williamstől már nem szerződik más Forma-1-es csapathoz, Grove-ban tisztelik, ott marad, amíg bírja a tempót.

Felipe Massa 2013 végén nyolc ferraris idény után váltott csapatot, és milyen jól tette. A Maranellóban csak ágyútölteléknek, másodhegedűsnek használt brazil a Williamsnél jó autót és megbecsülést is kapott, nem is szeretne már máshova menni tőlük.


“Nem tudom, meddig maradok majd itt, de úgy sejtem, hogy ez lesz az utolsó csapatom.. sőt, biztosan ez lesz az utolsó Forma-1-es csapatom. Nem tudom, hogy mikor jön el a visszavonulás, de egyelőre nagyon is jól érzem magam, és egészen addig maradni szeretnék, amíg bírom itt a csúcskategóriában” – mondta a Crash.netnek a 32 éves brazil.
“Remélem, hogy két-három évig, vagy talán tovább is maradhatok, de tényleg nem tudom. Ennyire nem tekintek előre, egyszerűen élvezem a jelent, aztán talán még két-három évis, és akkor talán eljön az idő a kiszállásra.”
Az F1-ben 2002-ben a Saubernél bemutatkozott, majd 2006-tól a Ferrarinál szolgáló veterán azt mondja, nagyon sokat számít neki a Williamsnél megkapott tisztelet: 


“Jobban érzem magam így. Nem tekintek magamra vezéralakként, de azt érzem, hogy ha mondok valamit, akkor hallgatnak rám, megteszik. Ennek így kell működnie, és ez hiányzott egy kicsit a Ferrarinál. Ez fontos számomra, és nem is azért, mert így jobb eredményeim lehetnek a csapattársamnál, hanem mert ezzel a csapat előrébb léphet.”
“Szóval tényleg úgy érzem, hogy a Williamsnél minden szinten elismernek és támogatnak. Nem arról van szó, hogy a csapat ezt vagy azt másképp csinál Valtteri vagy az én esetemben, egyszerűen csak mindenkit meghallgatnak, ez a csapat érdeke, és nagyon fontos.”
“A Ferrarinál ez idővel egy kicsit elkallódott, igen” – tette hozzá.
Massa idén ugyan elég peches volt a szezon első felében, de már 65 pontot gyűjtött, Ausztriában pole-t szerzett, az Olasz Nagydíjon pedig dobogóra is állt. Csapattársa, Valtteri Bottas négy dobogós helyezést könyvelhetett el, 122 pontot szerzett, a Williams 15 forduló után a konstruktőri bajnokság 3. helyén, a Ferrari előtt áll. 

Kommentek

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.