F1: Rosberg az utolsó pillanatig remélt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.09.22. 09.30

Nico Rosberg egészen a garázsa való beállásáig nem akarta feladni a Szingapúri Nagydíjat, legalább pár pontot menteni akart, de semmi nem működött.

A sors a Szingapúri Nagydíjon egyenlített: míg Lewis Hamilton magabiztos győzelmet aratott, bajnoki éllovas csapattársa, Nico Rosberg nullázott, műszaki hiba miatt kénytelen volt kiállni a versenyről.
A német versenyző rögtön a kiesés után nyilatkozott, a csapat is gyorsan megállapította, hogy egy egyszerű huzalozási probléma tette tönkre Rosberg versenyét, de a Mercedes versenyzője később bővebben is mesélt a futamról. Nagyon nem akarta feladni, de az is csoda, hogy 14 kört összehozott.


“Az idei legkeményebb napom, nem kérdés. Egyszerű érintkezési hibáról volt szó a kormány és az autó között, de nem a kormányban, hanem valahol a kormányoszlopban, szóval a kormánykerék cseréje sem segített” – magyarázta.
“A kormánykerék funkciói egyáltalán nem működtek, nem volt ERS, nem volt DRS. Furcsa módon a váltófülek valamennyire működtek, de minden alkalommal egyszerre két fokozatot váltottak felfelé, szóval nem volt négyesem, nem volt hatosom, össze-vissza volt az egész. Ezért voltam annyira nagyon lassú.” 
“A fékerőeloszlásom is teljesen rossz volt, nem tudtam rendesen fékezni, és ezt sem tudtam átállítani. A bokszutcába hajtva a sebességkorlátozóm sem működött, nem tudtam üresbe tenni az autót, semmit sem tudtam csinálni. Szóval úgy volt, hogy felemelik az autót, én felpörgetem a motort, letesznek és majd úgy továbbindulok. De aztán úgy döntöttek, hogy ez túl veszélyes lenne, pontosan nem tudom, mi, de azt mondtuk, hogy akkor ennyi.”
Rosberg számára különösen bosszantó volt, hogy a problémák a verseny előtti utolsó pillanatban jelentkeztek.


“Akkor kezdődött, amikor a garázsban beültem az autóba. Előtte ötször ültek be (a szerelők) az autóba, mindent ellenőriztek, és minden rendben is volt, aztán amikor beszálltam, minden elromlott. Megáll az ész.”
“De még akkor is reméltem, mert ha hirtelen megjavult volna a kocsi, még a mezőny végéből is összehozhattam volna a futamot a safety carral meg ilyesmikkel. Egészen addig hittem a versenyben, amíg végleg le nem állították az autót.”
A Szingapúri eredménynek köszönhetően Hamilton hárompontos előnyre tett szert a bajnokságban, a küzdelem öt fordulóval a vége előtt gyakorlatilag a nulláról indul újra.

Kommentek

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.