Egyetlen árva pontot szerzett a McLaren Szingapúrban, és annak is nagy ára volt: Kevin Magnussen a futam után orvosi ellátásra szorult, mert az ülése megégette a fenekét. “Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire kemény volt ez a verseny. De legalább szereztünk egy pontot” – mondta Magnussen, aki többször is úgy próbálta hűteni magát, hogy felemelgette a kezeit.

“Nem tudom, mi volt a baj, az ülésem mindenesetre elképesztően forró volt. Át kell néznünk az autót, még vizet sem tudtam inni. Nyugodtan mondhatom, ezért a pontért dolgoztam meg legkeményebben egész pályafutásom alatt. Jobb, mint a semmi.”

A másik McLarennel Jenson Button nem ért célba, nyolc körrel a vége alatt egyszerűen megállt az autója. A konstruktőri versenyben a wokingiak visszaestek a hatodik helyre, a Force India mögé.

Látni akarsz valami újat, valami különlegeset? Kattints a képre és nézd meg egyedi összeállításunkat!

F1: Megégett az autóban a McLaren-pilóta 1