Pár hete röppent fel, hogy a divatmágnás és autóverseny-rajongó milliárdos, Lawrence Stroll a Sauber-csapat megvásárlását fontolgatja. 
A Forma-1 körül már 20 éve is felbukkant, de akkor visszakozó Stroll motivációja nem csak üzleti jellegű, fia, Lance Stroll Forma-3-as versenyző, nem mellesleg a Ferrari utánpótlásprogramjának tagja, így adta volna magát, hogy a trónörökös karrierjének egyengetésére bevásárolja magát a Ferrari régi szövetségeséhez, a Sauberhez.


A legfrissebb hírek szerint ez nem jött össze, “Stroll negatív válaszokat kapott Peter Saubertől és (a társtulajdonos-csapatfőnök) Monisha Kaltenborntól a svájci csapat megvásárlását illetően”, írja az Italiaracing.
Stroll ennek ellenére nem adja fel, a Sauber után most a másik Ferrari-klienst, a szintén pénzügyi gondokkal küszködő Marussiát szemelte ki, írja a szaklap. 
A kiscsapat talán még jobb választás is, hiszen az évtizedes hagyományokkal és a határozott tulajdonosokkal rendelkező Sauberrel ellentétben csak a “senki földjén” álldogál, miután az idény elején a névadó orosz szupersportkocsi-projekt kihátrált az alakulat mögül.