Szergej Szirotkin régóta vár az igazi F1-es bemutatkozásra, amelyre a jövő hónapban, hazai pályán kerül sor: a Sauber lehetőséget ad az orosz pilótának az első szabadedzésen Szocsiban. Szirotkin tavaly nyáron csatlakozott a Sauberhez, egy bemutatón már parádézott is éppen Szocsiban, majd részt vett az idei bahreini teszten is.


Szirotkin az idén a WSR-ben versenyez, ahol az ötödik helyen áll három futammal a zárás előtt. Az orosz pilóta egyszer nyert és két további dobogós helyet szerzett.

Közben még mindig bizonytalan a Sauber sorsa, könnyen lehet ugyanis, hogy a kanadai milliárdos Lawrence Stroll-lal sem születik meg a várva várt üzlet. Monzában úgy tűnt, hogy a Ferrarihoz közel álló divatcézár nagyon közel áll a csapat megvásárlásához, de bejelentés azóta sem volt az ügyben.

“Ha még nincs üzlet, az csak amiatt lehet, mert Peter Sauber túl sokat kér” – írta az El Mundo Deportivo. Óvatos a svájci Blick is: “A Sauber eladására irányuló összes próbálkozás kudarcot vallott különböző okokból.”