F1: Hamiltonnak sem jött be Rosberg kifütyülése

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.09.09. 09.45

Nico Rosberg Spa után az Olasz Nagydíj dobogóján is kifütyülésben, fújolásban részesült. Ez a győztes Lewis Hamiltonnak sem tetszett.

A Belga Nagydíj második körében történt ütközés után a csapattársát kiütő, végül a második beérő Nico Rosberg Forma-1-es pályafutása során első ízben fújolást, kifütyülést kapott. Múlt vasárnap Monzában hiába nyert a néhány éve a Ferrari-szurkolók által még gyűlölt Hamilton, a fújolás megint az amúgy még olaszul is nyilatkozó német versenyzőnek jutott.
A közönség által hangosan ünnepelt Hamilton utólag elmondta, hogy a csapattársa felé irányuló viselkedéssel nem értett egyet. 


“A közönség ünneplése általában jól esik, de ebben az esetben nem volt különösen jó. Kínosan éreztem magam a dobogón, amikor hallottam, hogy Nicót fújolják, mert ezt általában nagyon nem szeretem a sporteseményeken, még a fociban sem. A pályán kívül, a verseny végeztével mindenki megérdemelne valami kedvességet, én így látom” – mondta az angol.
A 2008-as bajnok úgy véli, hogy a jelenség együtt jár Monzával, örül, hogy immár nem ő a céltábla: 
“Azt hiszem, valakire mindig fújolnak valamennyire, egyszerűen nagyon szenvedélyes a tömeg, és a többségük Ferrari-szurkoló. Évekkel ezelőtt nekem is kijutott ez, pár évben megkaptam, szóval az jó érzés volt, hogy végre támogatást kaptam mindenkitől, a Ferrari-szurkolóktól, a Mercedes-drukkerektől, a személyes szurkolóimtól.” 
Az új “főgonosz”, Rosberg egyelőre kénytelen nyelni: “Nem esik jól, de mit mondhatok? Azt remélem, hogy idővel a szurkolók megbocsájtanak, az nagyon jó lenne. Én már bocsánatot kértem, ennél többet nem tehetek.”

Kommentek

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.