F1: Rosberg mellé álltak a riválisok

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.09.03. 14.30

A Mercedes-pilóták belgiumi ütközése kapcsán az ellenfelek nem tartják hibásnak Nico Rosberget.

A Mercedes versenyzői a két héttel ezelőtti Belga Nagydíjon megszegték az első számú szabályt: verseny közben egymással ütköztek, amikor Nico Rosberg a második kör elején a Les Combes kanyarban a külső íven próbált bebújni Lewis Hamilton mellé.
Az angol bal hátsó defektet kapott, a futamának lőttek, míg Rosberg végül a 2. helyen ért be, jócskán megnövelve pontelőnyét. A csapat vezetői alaposan berágtak a németre, később fegyelmit kapott és állítólag százezres – mármint eurós – nagyságrendű pénzbüntetést is kiosztottak neki a Mercedesnél. 
A fentiekkel ellentétben a rivális versenyzők nem látták Rosberget hibásnak, vagy legalábbis abban nem hisznek, hogy a német szándékosan ki akarta ütni Hamiltont úgy, hogy ő maga viszont versenyben maradjon.
“Versenybaleset volt” – állítja Fernando Alonso. “Egyszerűen lehetetlen lett volna Nico számára, hogy a pilótafülkében ülve az első szárnyával kivágja egy másik autó gumiját. Ha valaki ennyire precíz, az menjen sebésznek a kórházba! Hamilton számára rosszul sült el az incidens, de fordítva is történhetett volna, ha Hamilton gumija ellenáll és Nico szárnya letörik, akkor az ő versenyének lőttek.”


A négyszeres bajnok címvédő Sebastian Vettel is így gondolja: “Szokásos versenybaleset volt, a szándékosság kérdésének fel sem szabadna merülnie. Senki nem kockáztatja, hogy elveszítse az első szárnyát, és senki nem kockáztatja, hogy sportszerűtlen versenyzéssel vádolják.”
A másik Nico, a Force Indiá-s Hülkenberg szerint sem hibáztatható Rosberg: “Nico semmi rosszat nem tett. Egyszerűen előzni próbált, mert úgy gondolta, hogy gyorsabb.”
A két mercedeses holnap az Olasz Nagydíj versenyzői sajtótájékoztatóján minden bizonnyal bőven kap majd kérdéseket az incidensről és a későbbi következményeiről, igaz, az is feltehető, hogy a a csapatvezetés és a Merci sajtósai alaposan eligazítotják őket a diplomatikus válaszokat illetően.

Kommentek

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

Börtönbüntetés járhat a dízelbotrány miatt Dél-Koreában

Rekordösszegű bírságot készül kiróni a Volkswagenre Dél-Korea. A cég képviselete örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

Okos kis kocka a Hondától

Jövő januárban leplezi le új koncepcióját a Honda. Önjáró, gondolkodó, elektromos gépkocsit ígérnek.

Összkerekes változatot kap a Dodge izomautója

Amerikai izomautóban szinte szentségtörés a V6-os motor és az összkerékhajtás, de a Dodge azt ígéri, hogy a Challenger GT így is élvezetes autó marad.

F1: Újsághirdetésben keresik Rosberg utódját

A Mercedes-csapat próbálja vicces oldaláról megfogni Nico Rosberg váratlan távozását: a világbajnok megüresedett pozíciójának betöltésére újsághirdetést adtak fel.

Hangosan felröhögött az autószerelő, ilyet még nem látott

A tulaj biztos nem röhögött ilyen jót, amikor közölték vele, hogy kuka a motor.

Oroszlánszívű Jaguar, kicsit molyrágta belsővel

Évek óta nem néztek meg annyira autót alattam, mint most ezt a hatalmas, kék Jaguart a 22-es felniken. Egyszerűen mindenki odavolt érte, fiatal-idős, férfi-nő, mindegy.

Elguruló autóval indul a videó, de várd ki a végét

Ennek a kínai autósnak biztos hogy rosszabb napja volt, mint közülünk sokaknak. Csak hajszálon múlott, hogy megmentse gurulásnak induló autóját, de rossz döntést hozott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.