F1: Ricciardo megkapta a kitüntetést

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.09.02. 09.30

Hétfő délután Daniel Ricciardo Olaszországban átvehette a rangos Forma-1-es kitüntetést, a Lorenzo Bandini-díjat.

A korábbi díjazottak – David Coulthard, Jacques Villeneuve, Jenson Button, Juan Pablo Montoya, Michael Schumacher, Kimi Räikkönen, Mark Webber, Lewis Hamilton, Robert Kubica, Sebastian Vettel, Nico Rosberg – után hétfőn délután a Red Bull-os Daniel Ricciardo vehette át a 2014-es Lorenzo Bandini-díjat Olaszországban. 
Az 1967-es Monacói Nagydíjon halálos balesetet olasz pilóta halálának 25. évfordulójára, 1992-ben alapított díjat az F1 legígéretesebb fiatal versenyzői vehetik át Bandini szülőfalujában, Brisighellában.
Ricciardo 2014-ben megszolgálta a bizalmat, hiszen a két Toro Rossó-s idény után idén a címvédő Red Bullhoz előléptetett ausztrál már három futamot nyert – a Mercedes-pilóták mellett egyedüliként.
Az olasz felmenőkkel rendelkező versenyző a hétfői ceremónián a családban, valamint az amúgy szomszédos faenzai Toro Rosso-központban felszedett olasztudását is bevetve nyilatkozott, amivel hangos sikert aratott a helyieknél.

Kommentek

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

Csúnya kamionbaleset Zalában

Két kamion ütközött Zala megyében, az M70-es autópálya felét lezárták.

Lerohadtál? Így vontassál!

Itt a tél, a hideg, a hó: megnőtt az esélye, hogy akár kocc, akár lemerült akku, akár befagyott üzemanyagszűrő miatt kötélvégre kerüljön az autós.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.