A McLaren 2014 végén, két évtizednyi együttműködés után búcsút int a Mercedesnek, 2015-től a visszatérő Honda erőforrásait használják majd. A japán gyártó Forma-1-es projektjének főnöke, Arai Jaszuhisza a sportág hivatalos oldalának adott interjúban tekintette át a pillanatnyi helyzetet.


“Bízom benne, hogy elérhetjük a Mercedes szintjét” – mondta a japán szakember, hozzátéve, hogy nem számítanak a Renault-éhoz hasonló küszködésre. 
“Úgy gondolom, hogy a Mercedes megtalálta a motor és a kasztni tökéletes egyensúlyát, míg mások nem. De mi egy csapatként dolgozunk a McLarennel, ez csakis így megy. Azt hiszem, a két másik szállító is magára talál majd a következő szezonban, meggyőződésem, hogy így lesz. És mi is képben leszünk.”
Ami a felkészülésük ütemét illeti, Arai szintén magabiztos volt, igaz, a McLaren által korábban felvetett, az idei utolsó, Abu-Dzabira szánt tesztet gyakorlatilag kizárta.
“Egyértelműen a tervünk szerint haladunk a fejlesztéssel. A motorunk, vagy hogy pontosabban fogalmazzak, az erőforrásunk készen áll a teljes rendszerellenőrzésre, igaz, még a kasztni nélkül. Az még időbe kerül majd, hogy összerakjuk az erőforrást és a kasztnit, és hogy a teljes autóval is ellenőrzést végezhessünk.”


“A következő hetekben szimulációkat végzünk, a jövő év elején pedig elkezdjük a pályás tesztelést, minden valószínűség szerint Jerezben (február 1-jén – a szerk.). Valószínűleg akkor mutatjuk meg első ízben a Honda motort és a McLaren kasztnit együtt, akkor lép színre a Honda-McLaren. A jelenlegi terveink között nem szerepel, hogy még 2014-ben (versenypályás) adatokat gyűjtsünk. Jerez lesz az első alkalom.”
   
A Honda-főnök azt is elmondta, hogy más gyártókkal ellentétben nem cél számukra, hogy minél több csapatnak szállítsanak, egyedül a győzelem a fontos.
“Nem tervezzük, hogy 2015-ben a McLarenen kívül más csapatnak is szállítsunk. 2016-ban vagy azután, ha más csapatok megkeresnek minket, akkor megfontoljuk a dolgot. De még 2016-ban is a McLaren lesz a fő Forma-1-es partnerünk, és ha más csapatoknak is szállítunk, a fő célunk kizárólag a győzelem lesz, a minél több adat felhasználásával a motor további fejlesztése, és nem az, hogy anyagilag jól járjunk a motorgyártással. Ha jönnek a győzelmek, az úgyis jön automatikusan.”