A korábbi csapattulajdonos, ma már szakkomentátorként dolgozó Eddie Jordan szerint nem a pilótákat, vagyis Nico Rosberget és Lewis Hamiltont kell hibáztatni a Belgiumban történtekért, a balesetért kizárólag a Mercedes vezetése a hibás. “A csapatvezetés elveszítette az uralmat a belső csata fölött. Ennek soha nem szabadott volna megtörténnie” – vélekedett Jordan.

“Ha valahol ennyire korán eldobnak egy kettős győzelmet, ott a vezetés csődöt mondott.” Jordan szerint a Mercedesnek már régen csapatsorrendet kellett volna felállítania. “Nálam mindig volt csapatsorrend. Ott volt az 1998-as spái eset, az első győzelmünk, amikor Ralf Schumacher nem előzhette meg Damon Hillt. Pontosan egy ütközéstől féltem.”

“Nekem aztán tökmindegy volt, melyikük nyer, az volt a lényeg, hogy a Jordan legyen a győztes. Mindketten a csapat alkalmazottai voltak, és a csapat sikere mindig fontosabb az egyéneknél.”

Mark Webber szerint a Mercedes megszűnt csapatnak lenni. “A Mercedes jelenleg nem csapat, úgy tűnik, hogy a pilóták a saját fejük után mennek” – így az ausztrál. “A kapcsolatuk pocsék, a Mercedesnek el kellene gondolkodnia rajta, hogy együtt maradhatnak-e. Nem biztos, hogy a legjobb ötlet, ha 2015-ben is egy csapatban versenyeznek.”