F1: A Honda levadássza Vettelt és Neweyt?

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.08.27. 15.30

A korábbi csapattulajdonos Giancarlo Minardi szerint a Honda komoly célokkal érkezik jövőre a Forma-1-be. Csúcspilóta kell.

A korábbi csapattulajdonos Giancarlo Minardi szerint a Honda komoly célokkal érkezik jövőre a Forma-1-be, a japánok Sebastian Vettelt és Adrian Neweyt is a McLarenhez szeretnék csábítani. Minardi – egy japán forrásra hivatkozva – a honlapján írt elméletéről, ezek szerint a Hondának Bernie Ecclestone is besegít a nagy vadászatban.


Minardi, aki egyébként nagy pletykagyáros, azt állítja, hogy Ecclestone és Vettel Belgiumban már beszélgettek is a hondás lehetőségről, az üzletember állítólag nagyon győzködte az átigazolás szükségességéről a négyszeres bajnokot. A McLarennel kapcsolatban korábban Fernando Alonso és Lewis Hamilton nevét emlegették, és az tény, hogy a Honda legalább egy csúcspilótával szeretne visszatérni az F1-be.

Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója-csapatfőnöke elismerte, hogy az istálló nehéz döntés előtt áll. “Dolgozunk a következő évekre szóló stratégiánkon” – mondta Boullier. “Fontos, hogy évekről van szó, legalább három-, de talán ötéves távlatban gondolkodunk.”

A Ferrarinál Marco Mattiacci csapatfőnök közben újfent megerősítette, hogy Alonso nem megy sehova, jövőre is Kimi Räikkönen csapattársa lesz. “Ha akarják, ismét megerősítem: 2015-ben is Fernandóval és Kimivel versenyzünk. Szerződésük van a csapattal, és számunkra ők jelentik a legjobb választást” – mondta Mattiacci a Marcának.

Kommentek

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezte, aki korábban egyes Škoda buszokat is megálmodott.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.