F1: Hamilton soha többé nem bízik Rosbergben

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.08.25. 13.40

Lewis Hamilton egyelőre nem tudja, hogy a belgiumi botrány után hogyan viszonyuljon csapattársához, az őt a második körben szándékosan kiütő Nico Rosberghez.

Lewis Hamilton egyelőre nem tudja, hogy a belgiumi botrány után hogyan viszonyuljon csapattársához, az őt a második körben szándékosan kiütő Nico Rosberghez. A német egész pontosan úgy fogalmazott, hogy nem tett semmit az ütközés elkerüléséért, hogy így “bizonyítson”.

Hamiltont megviselték csapattársa szavai, ezek után nem tud megbízni Rosbergben kerék a kerék elleni csatákban. “Kint a pályán meg kell bíznunk a másikban, muszáj arra építenünk, hogy az ellenfél nem csinál semmit szándékosan. A vasárnapi találkozó után azonban fogalmam sincs, hogyan vágjak neki a következő versenynek” – mondta Hamilton.


A brit szerint a csapatnak nehéz lesz olyan választ adnia, amely megnyugtatóan rendezi a helyzetet. Hamilton úgy érzi, Rosberg viselkedésében benne volt a Magyar Nagydíjon történtek miatt érzett frusztrációja. “El sem tudom képzelni, mit kellene most tennie a csapatnak. Pedig erre a hétvégére teljesen pozitív hangulatban érkeztünk mindannyian.”

A Mercedes hirtelen felindulásból egyelőre nem akar dönteni a csapatsorrenddel kapcsolatban, az istálló nyugodtabb hangulatban is el akar beszélgetni Hamiltonnal és Rosberggel egyaránt.

“Továbbra is úgy érzem, teljesen szükségtelen volt az ütközés, a legnagyobb bajunk azonban az, hogy már a második körben összeütköztek” – fogalmazott Niki Lauda. “De meg tudjuk oldani a dolgokat. Az emberek hibáznak, ez része az életünknek, alaposan elemeznünk kell az esetet. Meg kell hallgatnunk Nico véleményét, aztán gondoskodnunk róla, hogy ilyen hülyeség többé ne történjen.”

Toto Wolff csapatfőnök szerint fontos a higgadtság. “Ostobaság lenne 45 perccel a verseny után olyat mondani, hogy mostantól így meg úgy intézzük a dolgokat” – nyilatkozta Wolff. “Világosan lefektettük a szabályokat, amelyeket most megszegtünk. Akárki is volt a hibás, cserbenhagyva érzem magam, sőt az egész csapat is.”

“Megvannak az eszközeink a beavatkozásra, de ez nem lenne helyes. Le kell ülnünk velük újra, a beszélgetésnek pedig arról is szólnia kell, hogyan kerüljük el ennek az esetnek a megismétlődését. El kell döntenünk azt is, hogy legyen-e csapatsorrend. Ha szükség lenne erre, az mindannyiunk számára csalódás lenne, de kezelnünk kell ezt a helyzetet, és még nem találtuk ki, mit is jelent ez pontosan. Sok mindenről beszéltünk már, de néhány óra alatt nem lehet okos stratégiával előállni.”

Kommentek

Chevy Camaro ZL1 1LE: csak véletlenül kap rendszámot

Egyedi komponensekkel és hangolással tette versenypálya-kompatibilissé a Camaro eleve legsportosabb kivitelét a Chevrolet.

Minden második autós kártérítést kap

500 millió forintból javítják ezekben a hetekben a kátyúkat országszerte, de a Magyar Közút szerint az általuk használt anyag csak ideig-óráig jó, a tartóssága változó. Akinek megsérült az autója, jelentkezzen, jár a pénz.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.