F1: Rosberg szándékosan ment neki Hamiltonnak?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.08.24. 18.25

Lewis Hamilton igen komoly dolgot állít: azt mondja, Nico Rosberg beismerte, hogy szándékosan ütközött vele a Belga Nagydíjon.

Tovább görög a legfrissebb Mercedes-botrány: Lewis Hamilton újságíróknak Spában azt állította, hogy a futamot követő csapatmegbeszélésen Nico Rosberg elismerte, szándékosan hajtott neki csapattársának.


“Számomra elég egyértelmű volt, de most volt egy megbeszélés, ahol alapvetően ő maga is azt mondta, hogy szándékos volt. Azt mondta, szándékosan tette, elkerülhette volna az összeérést, ha akarja. Azt mondta, egyszerűen bizonyítani akart” – magyarázta a versenyt végül feladó angol. “És nem kell csak nekem hinniük, kérdezzék meg Totót (Wolff, társfőnök) vagy Paddyt (Lowe, műszaki társfőnök), ők is eléggé berágtak rá!”
Wolff egy korábbi megszólalásban azt állította, hogy ezek után mégis kemény csapatutasításokhoz folyamodnak majd. Hamilton a későbbi sajtótájékoztatón azt mondta, el sem tudja képzelni, mihez kezdenek ezután a Mercedesnél.
“Fogalmam sincs, hogy mihez kezd a csapat ezek után. Igazán pozitívan érkeztem ide erre a hétvégére, izgatott voltam – még nyolc futam vár ránk, szoros a verseny, csak 11 pont a különbség, szóval úgy gondoltam, hogy jó lesz ez az egész. Jó, izgalmas verseny.”
“Érdekes ez az egész, mert a csütörtöki megbeszélésen Nico elmondta, hogy mennyire mérges, én meg csak néztem, hogy komolyan, három hét eltelt (a Magyar Nagydíj óta), te meg azóta ezen rágódtál? De komolyan, a szó szoros értelmében azt magyarázta, hogy mennyire mérges Totóra és Paddyre. Én bíztam benne, hogy ezután azért rendben lesznek a dolgok, de most itt van ez – érdekes lesz.”


Újságírói megkeresésekre a Mercedes-csapat megerősítette, hogy Hamilton beszámolója hiteles, nagyjából-egészéből valóban a fentiek hangoztak el a megbeszélésen. Wolff később pontosított:
“Nico úgy gondolta, hogy tartani fogja a saját versenyívét. Egyszerűen meg akarta mutatni Lewisnak, pedig valójában nem Lewisnak kellett volna tudnia arról, hogy ő ott van. De Rosberg nem akart engedni, úgy gondolta, hogy Lewisnak helyet kellene hagynia, de ezt nem teszi.” 
“Szóval egy indulatos megbeszélésen mindketten megmaradtak a saját álláspontjuk mellett. Azonban nem szándékos ütközés volt, ez hülyeség. Egyszerűen szándékosan arra épített, hogy ha Lewis rámozdul, akkor ütköznek. Elkerülhető ütközés történt a második körben – Nico támadott, pedig nem kellett volna. És egyszerűen meg akarta mutatni, hogy ő nem enged. Visszatekintve valószínűleg már ő sem így csinálta volna.”

Kommentek

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.