F1: Megvan, miért bukott Hamilton

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.08.24. 12.30

A Mercedes és a beszállító a Belga Nagydíj előtt közölte Lewis Hamilton hockenheimi időmérős balesetének okait.

Lewis Hamilton a nyári szünet előtt sorra bajba került az időmérőkön, néha a saját hibájából, máskor a technika adta meg magát alatta.


Az angol versenyző a Német Nagydíj időmérőjén is a Q1-ben búcsúzott, amikor sebességgel a gumifalnak csapódott. A balesetet a jobb első fék meghibásodása okozta, Hamiltonnál a versenyre le is cserélték a Brembo tárcsákat a Nico Rosberg által használt Carbone Industrie modelljeire.
A Mercedes és a beszállító komoly vizsgálatba kezdett, az eredményeket a Belga Nagydíj előtt vasárnap késő délelőtt hozták nyilvánosságra. Egyedi hiba volt.
“Először is: a felek szeretnék leszögezni, hogy a féktárcsa nem volt anyaghibás, nem ez okozta a balesetet. Az alapos elemzések és kísérletek során az derült ki, hogy a féktárcsa anyaga és az autó fékrögzítési pontjának kölcsönhatása volt az ok” – írták a közleményben.
“Mind a tárcsa, mind a rögzítési pontok tekintetében megtettük a szükséges lépéseket, hogy ne fordulhasson újra elő ilyesmi. Az új fejlesztéseknek köszönhetően a csapat immár újra használhatja a Brembo féktárcsáit versenykörülmények között, ha úgy látják jónak.”

Kommentek

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.