Mindenkit meglepett a Lotus idei dupla orrkúpjával, a targoncákat idéző megoldás azonban nem sokat hozott a konyhára. A Lotus az idei szezon egyik vesztese, mindössze nyolc szerzett ponttal áll a nyolcadik helyen a konstruktőri versenyben.


A következő idényre visszatér a hagyományos orrkialakításhoz a Lotus, de nem azért, mert a jelenlegi megoldással elégedetlen lenne. Jövőre ismét változnak az orrkúpokra vonatkozó szabályok, így már nincs értelme ragaszkodni a dupla kialakításhoz.

“Ahogy az új szabályokat megírták, elég nehéz is lenne valami hasonlóval előállni” – mondta Nick Chester technikai igazgató. “Annyit kellene küzdeni az összes szabály betartásáért, hogy közben az orr elveszítené a funkcióját.”

“Egyszerűbb útnak tűnik, ha egy hagyományos, mélyen ülő orrot tervezünk, igazából így a törésteszten is könnyebb átmenni.” Az idény végéig ugyanakkor maradnak a villák a Lotus elején, Chester szerint a korai átállással leszorítóerőt veszítene az autó.