F1: Ecclestone fizetett, végleg megúszta

Nem ítélték el, de nem is mentették fel

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.08.14. 10.30

Megérkezett Bernie Ecclestone 100 millió dolláros átutalása, ezzel végérvényesen lezárult a brit üzletember elleni büntetőper.

Ecclestone a bíróság határozatának megfelelően határidőre befizetett 99 millió dollárt a bajor igazságügyi minisztérium számlájára, 1 millió dollárt pedig a német gyermekhospice alapítvány számlájára. Az alapítványt a tanácsvezető bíró, Peter Noll választotta ki több száz közhasznú szervezet közül.

Az utalások beérkezésével végleg megszűnt a megvesztegetés és hűtlen kezelésre felbujtás vádjával kezdeményezett bírósági eljárás – mondta Andrea Titz bírósági szóvivő. A pert a 100 millió dollárért cserébe ítélethozatal nélkül zárták le, vagyis nem marasztalták el a vádlottat, de nem is mentették fel. A bíróság az ügyészség és a védelem megállapodása és közös javaslata alapján választotta ezt a megoldást.

Az előző héten hozott döntéséről vita kezdődött a német nyilvánosságban szakértők, jogászok között. Az egyik fő álláspont szerint a dúsgazdag üzletember megvásárolta a szabadságát, ezért a bíróság által alkalmazott megállapodást lehetővé tévő szabályt törölni kell a német jogrendből, vagy legalább korlátozni kell az alkalmazásának lehetőségét a csekély súlyú ügyekre. A másik fő álláspont szerint viszont a bíróság helyesen döntött, mert igen nehezen lehetett volna bizonyítani a vádakat, és így könnyen előfordulhatott volna, hogy Ecclestone-t felmentik és egy eurót sem veszít az ügyön.

F1: Ecclestone fizetett, végleg megúszta 1
Erre utalt a bíróság is a határozatában, amely szerint az ügy megegyezéses lezárását indokolja, hogy az üzletember terhére rótt vádak “lényeges elemeit nem sikerült alátámasztani” az áprilisban kezdődött perben. Az összeget kizárólag a vádlott vagyona alapján állapították meg, annak nagyságáról nem lehet arra következtetni, hogy milyen valószínűséggel marasztalták volna el, ha folytatódik a per, és arra sem, hogy milyen súlyú törvénysértésben mondhatták volna bűnösnek – tették hozzá.

Bernie Ecclestone a német jogtörténetben rekordnak számító 100 millió dollár megfizetése révén büntetlen előéletű marad és folytathatja a munkát a Forma-1 élén. Az Ecclestone család vagyonát a Forbes magazin 4,2 milliárd dollárra becsüli.

A 83 éves üzletembert az ügyészség azzal vádolta meg, hogy 44 millió dollárral megvesztegette a Bayern LB bajor tartományi bank igazgatótanácsának egy volt tagját, Gerhard Gribkowskyt a banknak a Forma-1-ben birtokolt többségi üzletrészének 2006-os értékesítésével kapcsolatban. Az ügyészség szerint Ecclestone a csúszópénzzel azt akarta biztosítani, hogy a bank az üzletrészt a CVC nevű, Ecclestone-hoz közel álló cégnek adja el. A CVC azóta is a Forma-1 legnagyobb részvényese, Ecclestone pedig a csoport elnök-vezérigazgatója.

Gerhard Gribkowskyt 2012-ben elítélték korrupcióért, hűtlen kezelésért és adócsalásért. Perében Ecclestone-t tanúként hallgatták meg. A Bayern LB úgy jutott többségi tulajdonhoz a Forma-1-ben, hogy csődbe ment egyik ügyfele, Leo Kirch médiamágnás, aki a bajor tartományi banktól kapott hitelből vásárolta meg az üzletrészt, amely aztán a csőd következtében a Bayern LB-re szállt. A bank nem akarta megtartani a portfóliójához nem illeszkedő érdekeltséget. Az értékesítés Gerhard Gribkowsky feladata volt.

Kommentek

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

F1: Szocsiban annyi a kanyarlevágós trükknek

Az FIA fekvőrendőröket szereltetett fel a szocsi pálya 2. kanyarjának bukóterébe, mostantól nem lehet ügyeskedni.

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

Nem működik a Toyota stratégiája

A világ minden részén népszerűek a plug-in hibridek – mindenütt, kivéve Kínát. Az ázsiai ország miatt a Toyota kénytelen lesz újragondolni stratégiáját.

Rekordévet zárt a Mercedes Magyarországon

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

Pars Krisztián autóját csúnyán összetörte a szerelője, nem lennénk a helyében

A sofőr és feltételezett utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, az autó az ismert sportolóé, Pars Krisztiáné, aki javítás miatt hagyta autóját a szerelőnél.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.