Míg 2012-ben és 2013-ban Kimi Räikkönen – és mellette egy gyakrabban  Romain Grosjean is – brillírozott, a 2014-es ferraris visszatérés határozott kudarcot jelentett a finn pilótának. A vörös autó egyértelműen nem túl versenyképes, de amíg Feranando Alonso minden egyes futamon pontokat hozott vele, és még két dobogót is összehozott, a 2007-es bajnoknak sokszor a pontszerzés sem sikerült.


Tavalyi csapattársa, Grosjean szerint az idény keményebb Pirelli-gumikban rejlik a magyarázat.
“Tudom, hogy mit nem szeret, és úgy gondolom, hogy az idei gumik nem fekszenek neki. Szereti, ha az autó eleje határozott, de a mostani gumik mellett nem érzi ezt. Nehéz ezt elmagyarázni, de valóban befolyásolja a magabiztosságot” – spekulált a francia, aki a pocsék Lotusszal idén szintén csak küszködik. 
Amikor Grosjeant arra kérték, hasonlítsa össze Räikkönennel, és idei csapattársával, Pastor Maldonadóval bírt kapcsolatát, így válaszolt:


“Eléggé különböző. Pastor rendes srác, és ő is apa, szóval a pályán kívül is el tudunk beszélgetni különböző dolgokról, Kimivel ez nem volt, mert nem voltak ilyen közös témáink.”
“A munkakapcsolat viszont nagyjából hasonló, bár Pastorral többet kommunikálunk a megbeszéléseken, mint Kimivel. De csapattárként izgalmas volt Kimi, mert ha az autó versenyképes volt, akkor nagyon jól tudott teljesíteni, jól jött a csapatnak.”