F1: Fizetésemelésre játszik Hamilton?

Évi 30 millió eurót szeretne

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.07.28. 14.30

Német sajtóértesülés szerint a Mercedes és Lewis Hamilton közös jövőjét illető játék középpontjában a pilóta által célzott 90 millió eurós szerződés áll.

A Mercedes AMG a Német Nagydíj előtt szerződést hosszabbított Nico Rosberggel, a pilóta állítólag 55 millió euróért (17 milliárd Ft) írt alá 2015-17-re.
Lewis Hamilton jelenlegi mercedeses szerződése 2015 végén jár le, a múlt héten felmerült, hogy a csapat esetleg más választana helyette, például Sebastian Vettelt. A német Bild úgy tudja, hogy Hamilton a 2016-18-as időszakra 90 millió eurót (28 milliárd Ft) szeretne kicsikarni a csapattól, amit talán sokallnak.


Könnyen lehet, hogy Vettel emlegetése egyszerűen a szerződési játék része, Hamilton alkupozíciójának gyengítéséhez tartozik. A Red Bull-főnök Christian Horner is erre utalt, amikor arról kérdezték, miért dobhatta be az energiaital-gyártó motorsportfőnöke, Helmut Marko a négyszeres bajnok mercis megkeresését:
“Helmut minden hétvégén együtt reggelizik, ebédel és vacsorázik (a Mercedes-elnök) Niki Laudával” – mondta mosolyogva, arra célozva, hogy a két osztrák talán összehangoltan keveri a dolgokat.

Kommentek

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.