Daniel Ricciardo élete második győzelmét aratta a Hungaroringen, az ausztrál hajnalig tartó bulival ünnepli meg a sikert. Ricciardo az utolsó körökben előzte meg Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót, mindketten dicsérték a Red Bull pilótáját.


“Egyértelmű, hogy Daniel vezeti a címvédő csapatot, ez mindent elmond a teljesítményéről” – mondta Alonso. “Már Hockenheimben is jót csatáztunk, akkor a frissebb gumijaim miatt én nyertem a küzdelmet, most ő használta ki a helyzetet. Úgy érzem, sok remek csatánk lesz még a jövőben!”

Hamilton sem fukarkodott a dicséretekkel. “Daniel versenyről versenyre egyre jobb” – vélekedett az angol. “Ahogy Fernando mondta, fantasztikusan vezet, egész évben megmutatja a képességeit. Nemcsak az egyik legkedvesebb srác a paddockban, hanem az egyik legjobb is.”

Ricciardo a verseny közben attól tartott, hogy nem éri el a célt. “A verseny közepén eléggé megijedtem” – emlékezett vissza Ricciardo. “Néhány körön át rakoncátlankodott a motor, hiányzott az erő. Őszintén szólva, úgy tekergettem a gombokat, mint egy őrült.”

“Benne volt a pakliban, hogy a verseny idő előtt véget ér, de szerencsére átvészeltük, és most nagyon boldog vagyok. Tudtuk előre, hogy izgalmas lehet a verseny vége, csak úgy nyerhettem, ha kettőt előzök. Sikerült!”