A szombati versenyek és az időmérő edzés jelentős tömeget vonzottak Mogyoródra. A fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően gépkocsi-lopás, -feltörés továbbra sem történt a Hungaroring területén.
Szabálysértési feljelentést 11 esetben tettek a rendőrök, helyszíni bírságot 23 fővel szemben, több mint 200 ezer forint értékben szabtak ki. 7 személyt állítottak elő, közülük egy körözött férfit. Tiltott kéjelgés miatt 4 nővel szemben intézkedtek, ezekkel összefüggésben két nőt szabálysértési őrizetbe vett a rendőrség.
 


A szolgálatot teljesítő rendőrök az elmúlt 24 órában 443 személyt igazoltattak és 837 járművel ellenőriztek.
Péntekről szombat éjszakára egy gyors és sikeres fogást is lezavartak a rendőrök: a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást F. Attila 38 éves erdőkertesi lakos és B. Tamás 28 éves gödöllői lakos ellen.
 
A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2014. július 26-án 0 óra és 4 óra közötti időben a Hungaroring versenypálya melletti parkolók egyikében álló kisbusz ajtaját kinyitotta és abból műszaki cikkeket, valamint készpénzt tulajdonítottak el. Szintén ebben a parkolóban állt az a lengyel személyautó, amelyből a gyanúsítottak ellopták az indítókulcsot, valamint a járműben lévő készpénzt és egy karórát. Eközben a sértettek az autók mellett lévő sátrakban aludtak.
 


A két férfit az éjszaka szolgálatban lévő rendőrök elfogták, majd előállításukat követően a gödöllői nyomozók őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A sértettek ekkor még észre sem vették a sérelmükre elkövetett bűncselekményt, arról a nyomozóktól szereztek tudomást.
A gyanúsítottaknál megtalált több százezer forintnyi magyar forintot, külföldi fizetőeszközöket és műszaki cikkeket a rendőrök lefoglalták és visszaadták a sértetteknek.
Forrás: Police.hu