F1: Rendetlenkednek az autók Mogyoródon

Az első nap után

Szerző: Baka Gábor levél küldés  Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.07.26. 09.00

A Magyar Nagydíj pénteki szabadedzései után senki nem volt igazán elégedett az autójával, szokatlanul sokat dolgoztak a csapatok. Válogatott nyilatkozatok.

Hiába lett a Magyar Nagydíj első edzésnapjának legjobbja Lewis Hamilton, a korábbi négyszeres hungaroringi győztes igen óvatosan, inkább a negatívumokra koncentrálva nyilatkozott a nap végén.

“Este lesz még dolgunk a beállításokkal, hogy a hétvégére ideálisan behangoljuk az autót, egyelőre ugyanis nem érzem igazán, bár a versenytempónk nem tűnt rossznak. Át kell még nézni az adatokat, hogy lássuk, hol is állunk valójában. Nagyon fontos lesz a jó rajthely megszerzése az időmérőn, ugyanis ezen a pályán igen nehéz másokat követni és előzni” – mondta az angol, aki az elmúlt három kvalifikáción mindig rosszul járt így vagy úgy.


“A (közepes és lágy keverékű) gumik sem valami jók ide. Nagyon pocsék volt ma a tapadás. Nem tudom, hogy a gumik vagy a pálya miatt van, de nagyon rossz volt. A gumik óvása miatt olyan lassan kell vezetni, hogy már-már unalomba fullad a dolog.”

Nico Rosberg bő két tizedes hátránnyal lett a második, de sokkal pozitívabban beszélt. Valahogy minden jónak tűnt számára. “Úgy tűnik, elég gyorsak voltunk ma, ami egy kicsit meglepő, mert azt hittem, a motorerő nem fog számítani ezen a pályán. Úgy gondoltam, hogy a többiek jóval közelebb lesznek, főleg a Red Bull. De úgy látszik, gyorsak vagyunk – cseppet sem baj!”

“Azt hiszem, a FRIC hiánya is inkább előnyünkre vált, ami szintén nem rossz, persze nem tudom, mi lesz holnap. Itt még jobban koncentrálnom kell majd az időmérőn, mert fontos előrébb lenni (Hamiltonnál). A sok kanyar és hupli miatt olyan, mint egy utcai pálya, egyenesek híján pedig pihenni sem lehet.”


Sebastian Vettel úgy érzi, hogy a Red Bull megint nem ért sokkal közelebb a Mercedeshez, a Williamstől pedig a pénteki gyengébb eredményeik ellenére nagyon is tart. “Azt hiszem, ezen a hétvégén egy kicsit közelebb lehetünk (az élhez), de láttuk már, hogy egyes csapatok – különösen a Williams – mekkorát tudnak előrelépni péntekről szombatra, szóval csak óvatosan! Azt hiszem, mások többet képesek javulni péntekről szombatra, mint mi, de reméljük, hogy mi is eleget lépünk előre, hogy tarthassuk a tempót.”

“Általánosságban a Renault és a Total is keményen hajt, bár a múlt hétvégi fejlesztések nem hozták a várt eredményt. Holnap egy kicsit azért javulunk, mindenkinél friss motorok kerülnek az autókba, bátrabban lehet nyomni. De majd meglátjuk, hol állunk.”

Daniel Ricciardónak pénteken nem igazán ment, nem volt elégedett. “Hogy őszinte legyek, eléggé küszködtem ma a tapadással. Ez a pálya sokat javul a hétvége folyamán, délelőtt még mindenki bajban volt a tapadással, mindenki csúszkált. Reméltem, hogy délutánra javulunk, de nem sikerült a pályával együtt fejlődni. De erre való a péntek, tanulunk, kipróbálunk dolgokat, aztán este készülünk az időmérőre.”

“Viszont a Mercedes megint megmutatta, hogy milyen gyors. Sajnos gyorsabb, mint reméltük. Azt hiszem, a mai napnak nem volt sok pozitívuma.”


Fernando Alonso úgy érzi, nem volt rossz napja a Ferrarinak, sőt egyenesen jó úton jár a csapat. “Általában nem sok minden változik, amikor egy versenyről egyenesen a következőre megyünk, de most pénteken szokatlanul sokat kellett molyolnunk a beállításokkal, hogy a pályához és a magas hőmérséklethez igazítsuk az autót és a gumikat” – magyarázta Alonso. “A szokottnál többet dolgoztunk, de ennek eredménye is volt, folyamatosan javultunk.”

“Természetesen sok dolgunk van még, hogy olyan versenyképesek legyünk, mint szeretném, de azt hiszem, jó úton járunk. Most kisebb a tapadás, mint az elmúlt években, de a helyzet mindenki számára ugyanaz.”

Kimi Räikkönennek meggyűlt a baja a gumikkal. “Délután egy második etapot is mentem a közepes gumikkal, mert ez a keverék rosszabbnak tűnt, ahogy emelkedett a hőmérséklet. Ez befolyásolta az autó viselkedését, a lágyakkal nem volt gondom” – mondta a finn. “A versenyszimulációmba belerondított, hogy volt egy kis gond a bal hátsóval, így a tervezettnél korábban kellett kiállnom. A telemetria nem jelzett semmilyen hibát, szóval remélem, az adatok segítenek majd kibogozni, hol is tartunk.”


A Williamsnél úgy érzik, ezúttal a szokásosnál messzebb vannak az élmezőnytől. “Tudjuk, hogy itt nehezebb dolgunk lesz” – nyilatkozta Valtteri Bottas. “Szeretnénk a Red Bull és a Ferrari előtt végezni, de itt nagyon szoros verseny lesz közöttünk. Nagyon keményen kell dolgoznunk a beállításokon, hogy további tizedeket, vagy akár századokat találjunk.”

Felipe Massa délelőtt zavartalanul körözött, délután furcsa érzése volt. “A jobbos kanyarokban furcsán viselkedett az autóm, a balosokban teljesen más érzés volt vezetni – meg kell vizsgálnunk a hátsó futóművet, hogy megtudjuk, mi okozta ezt. Holnapra valószínűleg minden rendben lesz. A Hungaroring nem a legideálisabb pálya számunkra, azt mondanám, hogy ezen a pályán talán egy kicsit nehezebb dolgunk lesz, de majd a holnapi időmérő után fogjuk jobban látni, hogy hol tartunk.”

A McLarenek a szokásos se nem túl jó, se nem túl rossz napjukat futották. “Magas üzemanyagszinttel elég jó etapot futottam a lágy gumikon, ennek örülök” – árulta el Jenson Button, aki 1,7 másodperces lemaradással a 9. helyen zárta a délutáni gyakorlást. “Egy körön azonban nem túl jó az autónk balansza, ezen ma este még dolgoznunk kell. Nehéz volt kiegyensúlyozott köröket futni, az autómat kanyarról kanyarra, körről körre másnak éreztem.”


“Elég jó napunk volt, nem szembesültünk komolyabb problémákkal” – összegzett Kevin Magnussen. “Sikerült teljesítenünk az egész tesztprogramunkat, ez is pozitívum. A Németországban bevetett új alkatrészeket még mindig jónak érzem, egyre többet tudunk kihozni belőlük, de persze még finomítanunk kell rajtuk. Lehet, hogy ötödikként fejeztem be a második szabadedzést, de szerintem itt kicsit nehezebb dolgunk lesz, mint múlt hétvégén.”

Kommentek

F1: Szocsiban talán már célba ér Alonso

A Honda a hétvégén következő Orosz Nagydíjra megbízhatósági javításokat visz, a múlt heti teszt után bizakodnak a McLarennél.

F1: Mégsem nyúlnak a DRS-zónákhoz

Bár az előzések száma jelentősen csökkent a Forma-1-ben 2016-hoz képest, a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, nem módosít a DRS-zónákon.

F1: Napokon belül bejelenthetik a Sauber-Hondát

Ahogy közeleg a határidő, egyre erősebbek a Saubert a Hondával összekapcsoló hírek. Jövőre már két csapatnak szállíthat a japán gyártó.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

Teniszpályára skiccelték fel a luxuskombit

Wimbledon makulátlan gyepébe nem vandálok, hanem maguk a pályagondozók rajzolták bele a Jaguar XF Sportbrake prémium kombi körvonalait.

Felhők közé emel a magyar Trabant motor, és ez nem vicc

Magyarországon az épülő szocializmus találkozása a repülési vággyal érdekes szerkezeteket szült, a felhők közé vágyóknak köszönhetünk egy különleges Trabant motort, ami képes volt embereket égbe emelni.

Három lány egészen intim viszonyba került az új Suzukival

Az új Suzuki Ignist főleg a fiataloknak szánja a japán gyártó, közülük is a női vásárlókat fogták leginkább célkeresztbe. Nekünk sem kellett több: megkértünk három fiatal hölgyet, hogy szedjék ízekre az Ignist.

A Toyota felszámolja a közlekedési dugókat

Sikerrel zárult a Toyota Mobilitási Alapítvány (TMF) thaiföldi projektje, amelynek elsődleges célja a hatmilliós Bangkok utcáin gyakran tapasztalható közlekedési dugók enyhítése volt.

Kereszteződésben ennél zseniálisabb dolgot még nem láttunk

Nem tudsz kihajtani a keresztező forgalom miatt, és senki nem enged ki? Van egy megoldás!

Na, hány km új autópálya épül 100 milliárdból?

Az M4 Berettyóújfalu és Nagykereki közti szakaszának első üzeméhez hasonlóan a másodikat is a Duna Aszfalt és a Hódút építheti meg, ezúttal az A-Híd Zrt.-vel együtt.

Fontos változásokra készülhetnek az autósok

Változnak a műszaki vizsgát érintő szabályok és a jogosítvánnyal kapcsolatos rendelkezések.

SMS-ben rúgta ki munkásait az államosított gyár

Miután a General Motors venezuelai üzemére rátette a kezét a helyi kormány, a cég írásos üzenetben közölte alkalmazottaival: átutalták a végkielégítésüket, vehetik a kalapjukat.

Nagy a baj Szeged és Hódmezővásárhely között

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János szerint ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train.

Sosem látott fotókon az oroszok új tankja

Nézz be az orszok legújabb tankjának fülkéjébe, ezeket a fotókat még nem sokan látták, néhány napja kerültek fel a netre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.