Ahogy délelőtt, úgy délután is Lewis Hamilton lett a leggyorsabb a Magyar Nagydíj szabadedzésén a Hungaroringen. A korábbi négyszeres győztes angol az első edzésen szűk, ezúttal viszont bő kéttizedet adott csapattársának, Nico Rosbergnek.


Érdekes módon a fentiek ellenére az edzés után Hamilton a gyenge tapadásra panaszkodott, míg Rosberg jó, eredményes péntekről beszélt.
“A gumik nem tűnnek valami jónak itt. Nagyon pocsék volt a tapadás. Nem tudom, hogy a gumik (a keverékek) vagy a pálya miatt, de elég rossz a helyzet” – mondta Hamilton.
“Számomra jó volt a nap. Sosem könnyű itt vezetni, olyan, mint egy utcai pálya, kanyar kanyar után, huplik, kerékvetők. Egyszerűen igyekeztem ráérezni, és végül elégedett is voltam az autóval” – nyilatkozta a bajnoki éllovas német.


A két Mercedes-pilóta mögött a címvédő Sebastian Vettel végzett ( + 629 ezred), majd Fernando Alonso a Ferrarival (+ 955 ezred) és Kevin Magnussen a McLarennel – ő már egy másodperc feletti hátránnyal.  
A top10 második felében az előbbi versenyzők csapattársai, valamint a két Williams-pilóta sorakozott. Felipe Massának nem volt jó a délutánja, előbb csúnyán kipördült, majd meghibásodás miatt nem is jött ki többet a garázsból.
A top10-es kívüli pilóták már mind két másodperc feletti lemaradásokkal zártak, nehéz lesz előrébb kapaszkodni. 
Bár a meleg idő és a napsütés rendesen felmelegítette az aszfaltot, a lágy gumik meglepően jól bírták, a Mercik, de például a Ferrari is jó tempójú hosszabb etapokat ment rajtuk.
Magyar Nagydíj, 2. szabadedzés, Hungaroring, 2014.07.25.