F1: Lemásolnák Monacót a Hungaroringen

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.07.24. 15.30

Története első pontszerzését Monacóban ünnepelte a Marussia, a naptár második leglassabb pályáján ismételne a csapat.

Története első pontszerzését Monacóban ünnepelte a Marussia, a naptár második leglassabb pályáján ismételne a csapat. Jules Bianchi kilencedik hellyel törte meg a jeget a kiscsapatnál, legalább ennek megismétlésében bíznak most.

Forrás: Europress

Forrás: Europress


“A Magyar Nagydíjat a versenynaptár egyik legtekervényesebb pályáján rendezik, technikai karakterisztikájában Monacóra emlékeztet” – mondta Mattia Binotto, aki a Marussia motorszállító partnerénél, a Ferrarinál helyettes igazgató. “Bízunk benne, hogy jó előjelet jelent a hercegségben rendezett futam, ahol története legjobb eredményét érte el a csapat.” Binotto úgy véli, hogy a várható hőség miatt a motorok hőmérsékletének menedzselése kulcsfontosságú lesz, nemcsak a Marussiánál, hanem az egész mezőnyben.

Bianchi és Max Chilton ismerik a Hungaroringet alacsonyabb kategóriás sorozatokból, szeretik is a pályát. “Kedvelem a Hungaroringet, szép emlékeim vannak róla a GP2-ben aratott győzelmem miatt” – nyilatkozta Chilton. “Elég nehéz a kör, és még a hőmérséklet is megnehezíti a pilóták és a technika dolgát. Szinte végig kanyarokból áll a pálya, a vezetéstechnika és a jó beállítás nagyon fontos.”

Kommentek

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

Borsos áron eladó a Need For Speed egyik sztárja

A GTA Spano másolata igazi sztár. Nemcsak a Need For Speed moziban tűnt fel, de a világ egyik legnépszerűbb előadójának klipjében is. Most bárki licitálhat rá.

F1: Itt van Vettel és Räikkönen új Ferrarija

A Ferrari is leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen új járgánya az SF70H névre hallgat.

Fontos határidő jön a kötelezőnél

Annak a 120 ezer személyautó-tulajdonosnak, aki év végi évfordulóval kötötte újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását, március elsejéig kell rendeznie az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletét.

Ráhajtottak a magyarok a kedvezményes e-autókra

Jelentős érdeklődés mutatkozik az elektromos autókra az állami támogatásnak köszönhetően.

F1: Hamiltonnak nem hiányzik Rosberg

Lewis Hamilton azt mondja, kicsit furcsa lesz, hogy immár Valtteri Bottas dolgozik a garázs túlfelén, de nem igazán izgatja a dolog.

Napokon belül elintézik az Opel eladását

Március elejére elkészül a megállapodás arról, hogy az Opel az amerikai General Motorstól (GM) átkerül a francia PSA Peugeot Citroën tulajdonába.

F1: Besült a Toro Rosso első futása

A Toro Rosso csütörtökön küldte pályára első ízben 2017-es modelljét, de motorhiba miatt nem jutott messzire az STR12-es.

Szavazz! Melyik legyen Az Év Autója?

Március 6-án kiderül, melyik típus nyeri a hét döntős közül Az Év Autója 2017 címet. Addig szavazzon Ön is!

Kiderült, hogy az autósok nem hülyék

Az adatok azt mutatják, hogy az autósok odafigyelnek úthasználati jogosultságuk lejárati idejére – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.