F1: A McLaren és a Merci is Vettelt akarja

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.07.24. 10.45

A Red Bull motorsportfőnöke szerint két rivális is hajt Sebastian Vettelre. Hamiltonnal cserél helyet vagy csapattársak lesznek?

Július van, kezd felpörögni a silly season, azaz az Forma-1-es átigazolási találgatások időszaka. Fernando Alonsót már hírbe hozták a McLarennel és a Williamsszel, most pedig a címvédő – de az idei autóval gyengén teljesítő – Sebastian Vettel került a célkeresztbe.
A McLaren érdeklődéséről már tudni egy ideje, nem titok, hogy az új hondás korszakra nagyágyút szeretnének, Alonso, Vettel és Lewis Hamilton is a listán van, de a német Bild most arról ír, hogy a Mercedes is kinézte a négyszeres bajnokot. Német szupercsapat épülhetne Nico Rosberggel és Vettellel. 


A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko azt állította, hogy a McLaren “arcpirítóan” nagy összegről szóló ajánlatot tett Vettelnek. A Mercedes érdeklődését is megerősítette: “Naná, hogy hajtanak rá” – mondta.
Bár állítólag Lewis Hamilton 2015 végéig tartó szerződésének meghosszabbításán dolgoznak, a a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem tagadta, hogy Vettelt is szívesen megszereznék:
“Túl nagy a verseny ahhoz, hogy felfedjük a terveinket. De néhány csúcspilóta érdekel minket. A legjobb csapatok mind értük küzdenek. Igyekszünk felmérni, hogyan alakul a piac, mire a döntésre kerül a sor.”
Sokan úgy vélik, hogy Nico Rosberg idei győzelme esetén Hamilton nem akarna tovább maradni a Mercedesnél, így a szintén 2015 végén lejáró szerződésű Vettel akár pótolhatná is őt az ezüst nyílban, létrehozva ezzel a német szupercsapatot. Az angol valószínűleg a McLarenhez menne vissza, tehát akár Vettel csapattársa is lehet a jövőben, ha a német ászt is ők szerzik meg.


Az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve is úgy látja, hogy a fenti két versenyző váltani fog:
“Lewis Hamilton nem marad sokáig a Mercedesnél. A német csapatnál német világbajnokot akarnak” – célzott az egyre elterjedtebb “összeesküvés-elméletre”. “Lewist csak azért igazolták, hogy még jobban felpörgesse Nicót.”
“Sebastiannak pedig távoznia kell a Red Bulltól. A közönség véleménye máris kezd átalakulni róla, a középszerű autóban ülve őt is egyre inkább középszerű pilótának látják” – tette hozzá a német Sport Bildnek nyilatkozva.

Kommentek

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger Forma-4-es balesete a Donington Parkban.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

Vettel: Szocsi a Mercedes pályája

Az idén eddig háromból két futamot megnyerő ferraris Sebastian Vettel a hétvégi Orosz Nagydíj előtt nem igazán bízik a triplázásban, szerinte Szocsiban egyértelműen a Mercedes a favorit.

A pesti autósok birkák, itt a fotós bizonyíték

Levelet kaptunk olvasónktól, akit – érthetően – bánt, hogy a pesti autósok nem tanulnak a büntetésekből, és direkt megszegik a szabályokat.

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.