F1: Épül a rendőrbázis a Hungaroringen

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.07.23. 17.00

Holnapra elkészül a rendőrség mobilbázisa, amely a Magyar Nagydíj idején központul szolgál majd a Hungaroringen és környékén szolgálatot teljesítő 1500 rendőrnek.

Csütörtök délben adják át a mogyoródi Hungaroring főbejáratánál lévő, a Forma-1-es Magyar Nagydíj rendezvényeinek zavartalanságát biztosító mobil rendőrbázist, amelyen az utolsó simításokat végzik – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a szerdai bejárás után az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a bázison egyebek mellett 24 órás rendőrőrsöt, illetve egy többcélú logisztikai bázist alakítottak ki. A négynapos rendezvény vasárnapi zárásáig 1500 rendőr, köztük 15 külföldi teljesít szolgálatot.
A szóvivő elmondta: már “élesítik” a rádiós forgalmazáshoz is szükséges informatikai hálózatot, s csütörtökre elkészül a pihenőhelyet magában foglaló logisztikai rész is. A szolgálatot teljesítőket a bázison hideg ásványvízzel, élelmiszerrel és naptejjel látják el, pihenni egy külön sátorban tudnak majd. A rendőrőrs szomszédságában a Készenléti Rendőrség lovas rendőreinek alakítanak ki pihenőrészt, ott a lovak takarmányozására, itatására is mód lesz. A várható nagy meleg miatt a Hungaroringen dolgozó rendőröknek párakaput állíthatnak fel. 
A Mogyoródra érkező tömegek biztonságára forgalomfigyelő helikopter, autós, motoros, lovas, kutyás és gyalogos rendőrök vigyáznak – tette hozzá a szóvivő. Lengyel, szlovák, román és osztrák rendőrök is segítenek nekik, az ő feladatuk elsősorban a külföldi vendégek problémáinak kezelése, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése lesz.
    A szóvivő kitért rá, hogy a versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján megállási tilalom lesz, a szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja.
Elmondta, hogy Szilasligeten a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú lesz a forgalom lesz, de a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypálya felől kifelé haladhatnak a járművek. Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – amíg lehetséges – szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak visszafelé engedik a forgalmat. A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt csak a főbejárat felé, délután pedig csak a tó irányába lehet majd közlekedni.
Az M3-as autópálya 19-es kilométerszelvénye közelében kialakított ideiglenes le- és felhajtó is váltakozó irányban használható majd, vasárnap például a futam után Budapest irányába engedik a tömegesen hazafelé indulókat, ők a sztráda gödöllői csomópontján áthaladva az M31-esen díjmentesen autózhatnak. A verseny napján a gödöllői vasútállomásról buszok viszik a vonattal érkezőket a Szilasliget buszfordulóig, a pálya 4-es kapuja onnan mindössze 150 méterre van.
A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség javasolja, hogy az autósok az őrzött parkolókban álljanak meg, a bűncselekmények megelőzése érdekében zárják le járművüket, az utastérben ne hagyjanak értékes tárgyakat, iratokat.
Az ideiglenes rendőrőrs, valamint az egyes konzulátusok képviselőinek elérhetőségeiről a police.hu oldalon tájékoztatják az érdeklődőket – közölte Beluzsárné Belicza Andrea.
A Pest megyei katasztrófavédelem is készen áll a Mogyoródra érkezők fogadására – közölte Csámpai Attila szóvivő az MTI-vel. A futam ideje alatt két gépjárműfecskendővel és tizenkét tűzoltóval, illetve irányító törzzsel segítik a verseny zavartalan lebonyolítását, továbbá naponta hatezer zacskó vizet osztanak ki a nézőknek a vöröskereszt munkatársainak segítségével.
Forrás: MTI

Kommentek

F1: Hamilton ezen a hétvégén csak statisztált

Lewis Hamilton a tavalyi bakui szerepléséhez hasonlította idei szocsi teljesítményét, a Mercedes angolja a 4. helynek is örülhetett az Orosz Nagydíj végén.

F1: Alonso szeretne legalább a rajtig jutni

Továbbra is vergődik a McLaren-Honda, az Orosz Nagydíjon a Fernando Alonso alatt már a futam előtt megállt az autó.

F1: A kocsmából gratuláltak Bottasnak

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy kocsmából küldött üzenetet immár futamgyőztes honfitársának, Valtteri Bottasnak.

F1: Vettel a középső ujjával üzent Massának – videó

Sebastian Vettelnek a legkevésbé sem tetszett, hogy az utolsó körön Felipe Massa feltartása miatt nem volt lehetősége, hogy megpróbálkozzon a végül az első helyen beérő Valtteri Bottas megelőzésével.

F1: A Ferrari-főnök nem volt csalódott, csak pisilnie kellett

Vicces közjáték zajlott a brit Sky Sports riportere és a Ferrari csapatfőnöke között az Orosz Nagydíj leintése után.

Bottas: Elképesztő érzés az első Forma-1-es győzelem!

Valtteri Bottas lett a nap versenyzője, miután megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. Mögötte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott a dobogóra. Futam utáni interjúk Szocsiból.

F1: Szocsiban Bottas a nagyok közé került

A mercedeses Valtteri Bottas óriási rajt után magabiztos vezetéssel szerezte meg első Forma-1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. A Ferrarinak be kellett érnie a 2-3. hellyel Szocsiban.

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

F1: Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat

Behúzza Sebastian Vettel az idei harmadik futamgyőzelmét? Nyerhet Kimi Räikkönen? Mire lesz képes Lewis Hamilton a 4. helyről rajtolva? Élő szöveges közvetítés a Forma-1-es Orosz Nagydíjról.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

F1: A Red Bullnál röhögnek az FIA-n

A Red Bullnál komolytalannak tartják a Nemzetközi Automobil Szövetség állítását, miszerint a Mercedes-, a Ferrari- és a Renault-motor háromtized másodpercen belülre került idén.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

F1: Bejelentették a Sauber Honda-szerződését

A Forma-1-es Orosz Nagydíj délelőttjén hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-tól a Sauber-csapat is a Honda erőforrásaival.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.