F1: Alonso szabadon távozhat a Ferraritól?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.07.23. 15.30

Úgy tudni, a Ferrari idei gyenge teljesítménye megnyitotta az utat Fernando Alonso távozása előtt. Hova mehet a spanyol?


Fernando Alonso egyértelműen további bajnoki címek reményében szerződött a Ferrarihoz 2010-re, de a spanyol pilóta azóta sem ért a csúcsra az olasz csapattal, sőt idén kimondottan gyengén teljesítenek. 
A kétszeres bajnok esetleges távozása már tavaly is felmerült, a legfrissebb híradások szerint pedig immár a jogi alapja is megvan annak, hogy kiléphessen az amúgy 2016 végéig élő szerződéséből. 
A múlt hétvégi Német Nagydíjon a Williams a konstruktőri bajnokság 4. helyére szorította a Ferrarit, márpedig Alonso szerződésében állítólag az áll, hogy a konstruktőri 3. helynél gyengébb szereplés mellett távozhat Maranellóból. Azt nem tudni milyen időbeli megkötések vonatkoznak erre a kitételre, de hagyományosan szeptember eleji dátumok jellemzőek.
Alonsót nem titkoltan szeretné megszerezni a jövőre Honda-motorra váltó McLaren, Hockenheimben pedig már az idén végre jobban teljesítő Williams is felmerült lehetőségként.


Más kérdés, hogy Alonso talán azzal járna a legjobban, ha kivár még egy évet, 2015 folyamán megláthatná, hogy a Lotustól visszatért technikai főnök, James Allison első autója, valamint az erőforrások továbbfejlesztése hogy sikerül, és hogy mennyire ütőképes a McLaren-Honda kombináció, továbbá hogy a Williams képes-e fenntartani az idei szintet vagy csak rövid felvillanásról volt szó.
A Ferrari ügyeiben igen tájékozott olasz újságíró, Leo Turini friss értesülései szerint a csapatfőnök Marco Mattiacci nem csak “vetített”, amikor azt mondta, Kimi Räikkönent megtartják 2015-re is, állítólag ez tényleg határozott szándék, valamint arról is hallott, hogy az olasz csapatnak sikerült külső tanácsadóként megszerezni Ross Brawnt – ez szintén maradásra bírhatja Alonsót.
Az Autosport megkérdezte a spanyol pilótát a Ferrari 2015-ös kilátásairól, de a kétszeres bajnok visszafogottan beszélt, ez is arra utal, hogy komoly lehetőség a távozása.
“Ez a 14. Forma-1-es szezonom, szóval jó néhány jövő évi projektet láttam már július-augusztusban. Augusztusban még mindig mindenki versenyképesnek ígérkezik a következő évre. Novemberben, januárban aztán szuper versenyképesnek, de februárban végül kiderül, hogy csak két vagy három győzelmi esélyes lesz. Varázsgömb kellene ahhoz, hogy most megmondhassuk, mi lesz jövőre” – fejtegette.


“Nyilván egyelőre nem tudhatunk semmit, de azért jól kilátások, jól előérzetek vannak a jövő évi teljesítményünket illetően. A Mercedes idén bizonyította, hogy ebben az új Forma-1-es korszakban is lehetséges dominálni. Mi nem éltünk elég jól az új szabályokkal, még bőven van min javítanunk – nem úgy, mint a korábbi években, amikor nagyjából a határig jutottunk.”
“A 2014-es és 2015-ös autók közti különbség sokkal nagyobb lesz, mint korábban, szóval ebben bízunk, és valószínűleg mindenki más is, hiszen júliusban mindig jók a kilátások.” 

Kommentek

Lemondott a világ egyik legbefolyásosabb autóipari vezetője

Carlos Ghosn a Renault-fúzió óta vezeti a Nissant, de áprilistól másnak adja át helyét a japán vállalat vezérigazgatói posztján.

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Logan MCV Stepway: terepkombi a Daciától

A Sandero, a Dokker és a Lodgy után egy igazi terepkombival bővült a Dacia Stepway életmódcsaládja.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

Itt az új Suzuki Wagon R

Két kivitelben mutatta be új törpeautóit a Suzuki. A japán piac legtakarékosabb mikroegyterűi automata vészfékrendszerrel és távfényaktiválással érkeztek a piacra.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavalyi, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.