A vermut az F1-ben erősebb a whiskynél

A Martini jobb üzletet kötött, mint a Johnnie Walker

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.07.11. 12.30

A dohány időtlen idők óta tabu, de alkoholt még lehet hirdetni a Forma-1-ben. A szponzorációs összegek és a cserébe kapott publicitás azonban nem azonosak.

Évi 15 millió dollárt, azaz 3,3 milliárd forintot ér a Williams és a Martini közötti szponzori szerződés, derül ki a HITC Sport írásából. Az istálló nevét és fizimiskáját is alárendelte az ügyletnek: a Williams Martini Racing autói orruktól a farkukig az ismert vermutmárka kék-fehér-piros színeiben pompázik. 

Kép: Williams Martini Racing

A Johnny Walker marketingeseit alighanem a gutaütés kerülgette, amikor nyilvánosságra kerültek a számok: ők ugyanis 20 millió dollárt (4,5 milliárd Ft) fizetnek évente a McLarennek azért, hogy egy jóval kisebb felületen megjelenhessenek az autókon és reklámcikkeken. 
Az igazság azonban az, hogy az utóbbi összeg/felület arány áll közelebb a reálishoz: a Williams például nagyjából 13 millió dollárt (2,9 milliárd Ft) kap a Banco do Brasiltól, cserébe pedig madárpiszoknyi felületet adnak csak a pénzintézetnek – igaz, a dél-amerikai banknak többet ér az istálló két brazil érdekeltsége, Felipe Nasr tartalék pilóta és a tizenegyszeres GP-győztes Felipe Massa. 

Kép: McLaren Mercedes

Szakértők szerint a Martini annak köszönheti a remek ár-érték arányú szerződést, hogy neve 1968 óta egybeforrt az autósporttal, így az istállónak megtiszteltetést (de főleg extra adag hírverést) jelent, hogy a cég logóját viselheti.

Kommentek

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.