F1: Otthon sem győzhet Vettel

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.07.09. 11.30

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy esélye lenne a győzelemre a Német Nagydíjon, csak a dobogóra akar felérni.

A négyszeres bajnok Sebastian Vettel a múlt hétvégi Brit Nagydíj időmérőjén ugyan megszerezte a második rajtkockát, de a futamon hátrafelé haladt, csak az 5. lett, miközben a 8. helyről rajtoló csapattársa, Daniel Ricciardo megint megverte, a 3. helyen ért be.


A kérdésre, hogyan viselte az újabb csalódást, így felelt: “Reggel egy frissítő borotválkozással kezdtem” – viccelődött a csapat szponzora, a Braun rendezvényén kedden. “A hétfő még elég nehéz, de kedden már jobb.”
A Lewis Hamilton hazai pályás győzelme után Vettel nem hiszi, hogy a jövő hétvégén, Hockenheimben ő is hasonlóan szerepelhet: “A Mercedes nagyon-nagyon erős, de a dobogót célzom majd.”
A címvédő azt mondta, hogy az idei hullámvölgy sem töri meg: “Nem veszett el a motivációm. Nem lehet örökké a csúcson lenni, de mindig a csúcsteljesítményre kell törekedni. Egyszerűen csak mások jobban dolgoztak nálunk.”
“De mi is javulni akarunk. Sok apró lépésből áll majd, nem egy nagy ugrás lesz. Kemény munka, de annál édesebb lesz majd a gyümölcse.” 

Kommentek

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

Csúnya kamionbaleset Zalában

Két kamion ütközött Zala megyében, az M70-es autópálya felét lezárták.

Lerohadtál? Így vontassál!

Itt a tél, a hideg, a hó: megnőtt az esélye, hogy akár kocc, akár lemerült akku, akár befagyott üzemanyagszűrő miatt kötélvégre kerüljön az autós.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.