F1: Megijesztette a Mercedest a váltóhiba

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.07.08. 16.30

Toto Wolff csapatfőnök-sportigazgató szerint meglepte a Mercedest Nico Rosberg silverstone-i váltóhibája, az istálló aggódik a megbízhatóság miatt.

Toto Wolff csapatfőnök-sportigazgató szerint meglepte a Mercedest Nico Rosberg silverstone-i váltóhibája, az istálló aggódik a megbízhatóság miatt. Rosberg a Brit Nagydíj 29. körében állt ki, de már a 20. körtől birkózott a váltóval.


“Sok minden miatt aggódunk” – ismerte el Wolff. “A tempónk nagyon jó volt Silverstone-ban, már sokkal jobban értjük a korábbi versenyeken tapasztalt hűtési gondokat, erre jön egy ilyen váltóhiba. Ez egy kisebbfajta pofon. Nem számítottunk rá, hogy a váltó miatt lesz kiesésünk 2014-ben, a minőségellenőrzésre nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Egyszer ki lehet így esni, de kétszer nem.”

Noha Wolffnak vannak kétségei az autó megbízhatósága felől, abban nem kételkedik, hogy a csapat mindkét pilótája nagyon erős mentálisan. Különösen Lewis Hamiltont dicsérte. “Ezúttal nagyon összeszedett volt. Elrontottuk az első kiállását, de nem cirkuszolt, csak annyit mondott a rádióban, hogy semmi gond, a következőt majd csináljuk jobban.”

“Látjuk az akaratot mindenkin, ez itt nem egy olyan közösség, amely másokban keresi a hibát. Közösen próbálunk fejlődni.”

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.