Bár Lewis Hamilton futamgyőzelme Nico Rosberg kiesését követően nem volt kérdéses a Brit Nagydíjon, hátrébb Sebastian Vettel és Fernando Alonso hosszú-hosszú körökön át tartó, öldöklő csatát folytatott az 5-6. helyen.


Az adok-kapok közben magasra hágtak az indulatok, Vettel többször is arra panaszkodott, hogy Alonso nem hagyott neki helyet a pályán, míg a spanyol azért “jelentette fel” a négyszeres bajnokot, mert szerinte itt-ott levágta a pályát, valamint tiltott helyen nyitotta a DRS-ét. 
Később már mindketten lehiggadtak és jó csatának értékelték a párbajt, de a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda élesen kritizálta Vettel viselkedését:
“Nem értem Vettelt, nem értem, hogy miért picsogott, mint egy ijedt kisgyerek. Csúcspilóták vívtak csúcs párbajt, a közönség pontosan ezt szeretné látni” – idézte a német Bild.
“Én pont arról győzködöm Bernie Ecclestone-t, hogy hagyjuk a pilótákat versenyezni, vezethessenek szabadabban, ne kapjanak büntetéseket minden apróságért, én az izgalmasabb versenyzésért küzdök” – tette hozzá.